Befogtuk a legnagyobb riválist

Hírek
Hat esztendő leforgása alatt sikerült elérnem, hogy vezető műsorainkat, így a Tényeket napi szinten 800 ezren tekintik meg – utóbbi a teljes lakosságra vetítve rendszeresen a legnézettebb magyar híradó – jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója.

Szalai Vivien így folytatta: hasonló a Tények Plusz és a Mokka nézettsége is. Szalai Vivien hangsúlyozta azt is: nem pusztán befogtuk a legnagyobb riválist, az RTL Klubot, hanem számos szegmensben le is köröztük. A szakember szólt arról is, hogy mögötte lévő hat esztendő turbulens és végtelenül tanulságos időszak volt. Ugyanis a túloldalról – beleértve a politikai ellenzéket, valamint az ellendrukkereket a médiából – mindent megtettek, hogy lejárassák őt, és a csapatát. Kitért arra is, hogy a pandémia alatt a TV2 nézőközönsége kitartott mellettük, sőt folyamatosan növelni tudtuk a nézők számát.

„Természetesen közben haladni kell a korral, mert a fiatalok sokkal kevésbé néznek szerkesztett tartalmat. Úgyhogy szüntelenül erősítjük az internetes felületünket, ráadásul a honlapunk önálló hírszolgáltató portálként is tevékenykedik. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem csak a híradós anyagokat osztjuk meg. Sokak számára ismeretes, hogy korábban a Tények.hu csak videótárként működött, vissza lehetett nézni a korábbi riportokat, adásokat. Ez egy-két éve kielégítő volt a nézőinknek. Viszont a mai világban, amikor az online hírfogyasztás nagyon hangsúlyossá vált, ez már nem elég. Az átalakítás sikerességét jelzi, hogy a Tények.hu mára a legmeghatározóbb internetes felületek egyike lett. A napi látogatók száma is jelentősen nőtt, és nem ritka, hogy 100 000 feletti megtekintéssel fut egy-egy tartalom” – tette hozzá Szalai Vivien.

További részletek a Figyelőben

(Borítókép: Fürjes Viktória)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink