Világszerte évek óta arról szólnak a hírek, hogy a hidrogénipar szárnyalni fog a jövőben. A rekordmagas energiaárak és az európai ellátási krízis még inkább felpörgette az ezzel kapcsolatos fejlesztéseket. A fókusz elsősorban a zöldhidrogénen van, mely a korábbi szennyező eljárások helyett megújuló energiával termeli az energiahordozót, törekedve a karbonsemlegességre. Magyarország 2021 óta nemzeti hidrogénstratégiával is rendelkezik, mely elsősorban a helyi és helyközi közösségi közlekedésben, a naperőművek ingadozó termelésének – hosszútávú energiatárolással való – kiegyenlítésében, illetve a lakossági földgázhoz keverve a fűtésben szán szerepet a hidrogénnek az ország energiamixében.
„A Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség messzemenően támogatja a tiszta és független magyar hidrogén energetika fejlődéséhez tevékenyen hozzájáruló hazai vállalkozásokat. A Ganzair Szövetségünk egyik vezető tagja az elsők között ismerte fel az ebben a technológiában rejlő lehetőségeket. A törekvéseik mögötti lépések jól látható fejlődést jelentenek abban a folyamatban, amely a hidrogéntechnológia alkalmazása kapcsán elindult Magyarországon, és amely a jövőt jelenti az iparági befektetők, a magyar vállalatok, a beszállítók, a kutatóműhelyek, egyetemek és általában a hazai gazdaság számára – mondta Nyikos Attila, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség ügyvezető igazgatója. Nyikos Attila azon a rendezvényen beszélt erről, ahol bemutatták a jelenlegi legnagyobb, magyar hidrogénipari fejlesztéshez, az Akvamarin projekthez alkalmazott hidrogénkompresszort.
Ez a hidrogénkompresszor a Ganzair Kompresszortechnika Kft. kiskunhalasi üzeméből kerül majd át a Magyar Földgáztároló Zrt. kardoskúti telephelyére, ahol az Akvamarin hidrogéntermelő és -tároló beruházást valósítják meg. Az Akvamarin projekt esetében a hidrogén gáz 40-ről 200 bara való nyomásfokozásához a dugattyús kompresszorok gyártásában piacvezető, svájci Burckhardt Compression – Ganzairnél szerelt – egységét építik be a rendszerbe.
A kiskunhalasi Ganzair Kompresszortechnika Kft., az évtizedes gáztechnológiai tapasztalatával, rendelkezik azzal a szakmai tudással, ami a hidrogén termeléséhez, sűrítéséhez és tárolásához szükséges. Az igényeket látva a termelést és a felhasználást lehetővé tevő berendezések, tehát az elektrolizálók és az üzemanyagcellák beszállítására és rendszerbe integrálására is vállalkozik a cég. A hidrogén technológiai rendszerelemek, berendezések szerelésére a Ganzair külön üzemcsarnokot hozott létre.
„Célunk, hogy a hozzáadott értékünk folyamatosan nőjön, és idővel sorozatgyártóbázist létesítsünk, hogy kiszolgáljuk a jövőbeni hidrogénipari beruházásokat” – mondta Gidai Olivér, a Ganzair Kompresszortechnika Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Ennek érdekében a két cég tárgyalásokat folytat többek között a svájci multinacionális vállalat gyártásának magyarországi kiterjesztéséről. A Ganzair élenjáró technológiai ismerettel rendelkezik az ipari gázok sűrítéséről és azok felhasználásáról, többek közt az energetikában, a közlekedésben, és a gyáriparban. Ráadásul nemcsak új beruházásokat vállalnak, hanem régebbiek modernizációjára is specializálódtak. Az energiaipari tapasztalat és a gáztechnológiai ismeretek adják a márka jelenkori erejét és erősségét. Napjainkban a kiskunhalasi gyártóbázison közel 5 000 négyzetméteren, évről évre növekvő gyártási kapacitással, több mint 100 fő munkájával készülnek a gázkompresszorok, integrált energetikai rendszermegoldások. A cégnél ősszel indul a negyedik gyártócsarnok építése. A pályázati fejlesztéssel párhuzamosan kezdetét veszi az első üzem átalakítása, amellyel a nemzetközi partnercégekkel közös gyártásra készül fel a Ganzair.
A Magyar Földgáztároló Zrt. (MFGT) „Akvamarin” nevű projektje részére a szükséges hidrogén technológiai berendezéseket a Ganzair állítja össze és üzemeli be. A hidrogén termelő, tároló és nyomásfokozó létesítmény komplex kiviteli tervezési és engedélyezés előkészítési feladatait a több évtizedes tervezői tapasztalattal rendelkező Petrolterv Kft. végezte. A Ganzair 100 százalékban magyar tulajdonú vállalkozás. A nagy múltú Ganz gyárak műszaki hagyományainak egyik folytatójaként az egyedüli hazai gyártó, egyben rendszerintegrátor a gáz-, az ipari levegő- és járműkompresszorok, továbbá az áramfejlesztők területén. A hazai kompresszortechnikai piac vezető szereplőjeként a Ganzair a villamosenergia- és a földgázszektor integrációjában meghatározó szerepet tölt be. A kiskunhalasi gyártóbázison mintegy 100 fővel gázkompresszorokat, energetikai berendezéseket állítanak elő, elsősorban magyarországi, szerbiai és romániai energetikai projektekhez.