Banki körkép a hiteltörlesztések folytatásáról

Hírek Figyelo.hu

Százezrek folytatják a hiteleik törlesztését a moratórium ellenére – derül ki a Bank360.hu közleményéből. A portál arról kérdezte a bankokat, hogy ügyfeleik mekkora arányban élnek a törlesztési moratórium lehetőségével. Ugyanis van lehetőség arra, hogy az ügyfelek a törlesztési moratórium ellenére is folytassák a kölcsöneik visszafizetését.

A bankok az alábbiakról számoltak be a Bank360.hu-nak:

OTP Bank: a fizetési moratórium az OTP Banknál közel 1 millió ügyfelet érint. A bejelentés óta rendkívül sokan jelezték, hogy tovább szeretnék törleszteni a részleteiket, tehát egyelőre nem élnek a moratórium lehetőségével. Ha átlagot vonunk a különböző termékek kapcsán beadott nyilatkozatok számából, akkor

nagyjából 30 százalék azoknak az aránya, akik egyelőre nem veszik igénybe a fizetési haladékot.

Takarékbank: majdnem 40 ezer ügyfél jelezte, hogy nem él a törlesztési moratóriummal, és továbbra is folyamatosan érkeznek a nyilatkozatok.

A beérkező nyilatkozatok mintegy 90 százalékát lakossági ügyfelek küldik.

Fotó: CIB

Ezen belül a személyi kölcsönök, a lakáscélú jelzáloghitelek és a szabad felhasználású jelzáloghitelek dominálnak.

Erste Bank: Az Erste telefonos ügyfélszolgálatán az utóbbi időszakban megemelkedett az ügyfélhívások száma. A bank mindent megtesz ügyfelei zavartalan kiszolgálása érdekében. A pénzintézet egyelőre nem közölt számokat. Mint írták, várhatóan egy-másfél hét múlva már reprezentatív adatok állnak rendelkezésre a nyilatkozók számáról, arányáról.

K&H Bank: április 7-ig több mint 77 ezer ügyfél jelezte, hogy a moratórium ellenére a továbbiakban is az eredeti hitelszerződésének megfelelően kívánja törleszteni fennálló hiteltartozását.

A lakossági ügyfelek több mint fele jelzáloghitelének további fizetését kérte.

UniCredit Bank: A lakossági ügyfelek több mint 20 százaléka nyilatkozott már úgy, hogy a szerződés szerinti feltételekkel kívánja tovább törleszteni a hitelét. Vállalati és vállalkozói ügyfelek esetében

a jogosultak több mint negyede nem él a moratóriummal.

CIB Bank: a lakossági ügyfelek közel 30 százalék jelezte, hogy továbbra is törleszteni kívánja hitelét. Vállalati hitelezett ügyfeleknél ez az arány 20 százalék. A lakossági hiteleknél jelzáloghitelek esetén

az ügyfelek több mint 30 százaléka jelezte, hogy nem él a moratóriummal,

a fogyasztási hitelek esetében valamivel kisebb ez az arány, de nem sokkal marad el a 30 százaléktól.

MKB Bank: A bejelentések konkrét száma üzleti titok részét képezi, de “az elmúlt hetekben lakossági ügyfeleink szép számmal éltek is ezzel a lehetőséggel. Vállalati oldalról azt tapasztaljuk, hogy a minél nagyobb a vállalat, annál kevésbé élnek a moratórium lehetőségével” – jelezte a pénzintézet.

Raiffeisen Bank: A lakossági ügyfelek esetében több tízezren léptek ki a fizetési moratórium hatálya alól.

Sberbank: a hitelmóratoriumból való kilépésre az előzetes várakozásnál jóval nagyobb az érdeklődés.

Magnet Bank: Nagyjából 20 százalék azok köre, akik a törlesztés folytatása mellett döntenek majd. Folyamatosan jönnek be a kérelmek, a feldolgozás folyamatban van. A legtöbben jelzáloghitelük törlesztését folytatják.

Tekintve, hogy csak a napokban tették lehetővé a nyilatkozattételt a legtöbb banknál, igen jelentősnek mondható, hogy a hitelesek nagyjából 20-30 százaléka már élt is a folytatás lehetőségével, ami eddig egybevág a jegybank jóslatával.

.

Borítókép: A Budakeszi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai fertőtlenítik Budakeszi utcáit. Unicredit Bank ATM (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

Ezek is érdekelhetnek

További anyagaink