Balos öngyógyulás? Nem, ez sem létezik!

Hírek
Tegnap még agyba-főbe verték, ma reggel pedig már sérülések nélkül, kisimultan nyilatkozott az ATV-n Varju László. Csoda? Á, dehogy!

Angol tudósok hosszú évtizedek óta keresik a gyors öngyógyulás titkát. Túl vannak már ezer és egy kísérleten, tudományos konferencián, szakfolyóirat-cikken, de eddig még nem jöttek rá a titokra, hogy képes az emberi szervezet a gyógyszerek, orvosi beavatkozás nélküli szupergyors öngyógyulásra.

Miközben ők ezen törték fejüket, Budapesten mintha bekövetkezett volna a csoda.

Varju László tegnap délután és este közelharcot vívott az MTVA biztonsági őreivel, majd este rohammentő vitte el a sétrüléseitől ziláltnak tűnő DK-s képviselőt. Olyannyira nagy fájdalmakat mutatott be, hogy még a kőkemény Vadai Ágnes szeme is könnybe lábadt, és a kamerák kereszttüzében, a mentőkocsi előtt állva szinte gyászbeszédet mondott érte.

De arra, ami másnap reggel bekövetkezett, még a legvérmesebb Gyurcsány-szektatagok sem számítottak. Varju ugyanis kisimult arccal, mintha mi sem történt volna a tegnapi „véres” attak után, kora reggel már az ATV stúdiójában ült és elemezte a történéseket.   

Gyorsan kiderült aztán, hogy még egy fránya bordarepedés sem jött össze, aminek persze mindenki örül, hiszen fő az egészség, tehát nem is volt szükség semmilyen öngyógyulásra. Varju, a hős semmilyen sérülést nem szenvedett.

Hiába nyomta ezerrel továbbra is a kretént a többi képviselő, örökbecsű alakítás marad a tarkóra tett kéz és hasonfekvés, Kunhalmi ajtólefejelésére, Hadházy földharca, Szél szünni nem akaró ajvékolása is. Csupán a saját zilált táborukban, illetve a nyugati sajtóban kaptak tapsot, viszont új szavazókat biztos nem nyertek vele.  

A kérdés, hogy – a parlamenti szirénázás, obstrikciós kísérlet és az MTVA kommandós bemutató után –ezek után merre tovább, lejönnek-e a szerről a felspannolt ellenzékiek. De mivel lehet még előállni? Annyi legalább bebizonyosodott, hogy a Jobbik végérvényesen a baloldal szövetségesévé vált, csak a szavazóbázis nem képes velük együtt nőni.  

A „jobbikballib" tábor tehát ugyanolyan tanácstalan most, mint az akció előtt.

Ráadásul az angol tudósok is csalódottak, mert Varju László és kiábrándító balos társai ugyan kétségkívül léteznek, de ők semmire sem szolgáltatnak bizonyítékként. Az öngyógyulásra meg főleg nem.

 

Borítókép: atv.hu

Ezek is érdekelhetnek

További híreink