Republikánus politikusok figyelmeztették az Apple-t, hogy alapos kongresszusi vizsgálatokra számíthat, amennyiben egy ellentmondásos kínai vállalattól szerzi be az iPhone 14-ek memóriacsipjeit.
A szenátus hírszerzési bizottságának alelnöke, Marco Rubio és Michael McCaul, a képviselőház külügyi bizottságának rangidős republikánus tagja elmondták, hogy aggodalommal tölti el őket az a riport, mely szerint az Apple beszállítói közé kerülhet a Yangtze Memory Technologies Co (YMTC) a Nand flash memória területén, mely az adattárolásért felel az okostelefonokon.
A politikus szerint nem szabad beengedni a kommunista pártnak lekötelezett kínai vállalatokat az amerikai távközlési hálózatokba és amerikaiak millióinak az iPhone-jaira.
Az Apple ugyanakkor elmondta, hogy nem használ az YMTC által gyártott alkatrészeket semmilyen termékében, de valóban vizsgálta, hogy a Kínában értékesített iPhone-okba a társaság Nand csipjei kerüljenek – írja a Financial Times. A kaliforniai cég azt is elmondta, hogy nem merült fel annak a gondolata, hogy Kínán kívül eladott telefonjaiban használja az YMTC termékeit, valamint minden ügyféladat, melyet ezeken a csipeken tárolnak teljes mértékben titkosítva van.
Még áprilisban arról írt a sajtó, hogy a Fehér Ház és az ország kereskedelmi minisztériuma vizsgálja azokat az állításokat, mely szerint az YMTC azzal, hogy a Huawei számára ad el csipeket, megsérti az amerikai exportkorlátozásokat. McCaul szerint