Jó hír a babaváróknak

Hírek Barát Mihály Tamás
A jogosulti kör januári szűkítése és a fiatalok lakáshiteleihez nyújtani tervezett önerőkedvezmény ismét növelheti a keresletet a babaváró kölcsön utóbbi időszakban lendületet vesztett piacán.

Az elmúlt hónapokban megszokottnál jóval erősebb keresletet hozhat az előttünk álló időszak a babaváró kölcsönnél, amely iránt ebben az évben látványosan megcsappant az érdeklődés. A várhatóan növekvő kereslet egyik oka, hogy néhány hónapon belül jelentősen szűkül a támogatott konstrukció igénylésére jogosultak köre.

Ahogy arról korábban a Világgazdaság is beszámolt, 2024. január 1-jétől csak azok a házaspárok igényelhetik a hitelt, ahol a feleség még nem töltötte be a 30. életévét. Ez alól kivétel, ha az igénylő legalább 12 hetes terhességet tud igazolni: ebben az esetben az anyánál a be nem töltött 41. év a felső korhatár, ám ez a lehetőség is csak 2024 végéig él. Az igénylők szempontjából szintén nagyon fontos változás, hogy az igényelhető hitel összege a jelenlegi 10 millióról 11 millió forintra nő, a vállalt havi törlesztőrészlet maximuma pedig 50 ezerről 51 ezer forintra emelkedik.

A másik, a babaváró iránti kereslet alakulása szempontjából fontos elem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) javaslata szerint – valamikor a jövő év első felében – az egyébként elvárt 20 százalékos mérték felére lehetne csökkenteni a bankok által elvárt minimális önerőt az első lakóingatlanuk vásárlásához lakáshitelt felvevő fiataloknál. Ez a babaváró szempontjából azért nagyon kedvező hír, mert a szabad felhasználású támogatott konstrukciót nagyon gyakran lakás vásárlásához vagy azzal összefüggő kiadások finanszírozásához használják fel az igénylők. Tehát ha megvalósul az MNB javaslata, az óriási lökést adhat a babaváró iránti keresletnek is.

A támogatott konstrukció iránti keresletet persze a hitelintézetek is igyekeznek fűteni a maguk módján. A lakossági piacon legaktívabb szereplők mindegyike érvényben tart valamilyen akciót a babavárónál, amelyeknek a lényege mindenhol az, hogy jelentős összegű kedvezményt vagy jóváírást adnak a friss igénylőknek.

A bankok honlapjain szereplő tájékoztatók szerint a jóváírások összege – a meghatározott feltételeket teljesítő ügyfeleknél – 120 ezertől akár 200 ezer forintig is terjedhet.

A cvikk teljes terjedelemben a Világgazdaságban olvasható

Ezek is érdekelhetnek

További híreink