Baán László: Ez az év elveszett

Hírek MTI

A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria ez évre tervezett tavaszi nagy kiállításait valószínűleg csak jövőre tudják bemutatni a közönségnek – mondta az InfoRádiónak Baán László miniszteri biztos, az intézmények főigazgatója.

Mind a Szépművészeti Múzeumban, mind a Magyar Nemzeti Galériában elmarad egy-egy nagyon jelentős, régóta tervezett kiállítás a kialakult járványhelyzet miatt

– mondta Baán László

Előbbiben egy különleges egyiptomi kiállítás, egy fáraósír megtalálásának rekonstrukciója érintett, de sikerülni látszik megállapodni a partnerekkel, bár sok kölcsönadóval kell még egyeztetni, hogy jövő tavasszal mégis a magyar közönség elé tudja tárni a múzeum – tette hozzá.

Hasonló tárgyalásban állnak a Tate Britainnel, miután a Magyar Nemzeti Galériába Vágyott szépség névvel a londoni múzeum leghíresebb preraffaelita festményeit szerették volna elhozni, de ez is meghiúsult most áprilisban.

A jegybevételek kiesése nagyon érzékenyen érinti mindként intézményt, mindamellett, hogy bizonyos költségeik viszont elmaradnak.

Miután Ausztriában, amely egyfajta modellként szolgálhat a járvány viselkedését illetően, májusban újranyitnak a nagyobb múzeumok, Baán László abban bízik, hogy

június–július folyamán ez Magyarországon, Budapesten is megtörténhet

A főigazgató kiemelte, ez idáig senkit sem bocsátottak el, és még azoknak is, akiknek nem tudtak erre az időszakra munkát adni, fizetnek egy minimális összeget, hogy ne maradjanak teljesen kereset nélkül. Ez az év azonban elveszett, ugyanis az említett nagy kiállításokat, amelyeknek jelenleg is tartaniuk kellene, már nem fogják tudni pótolni – mondta.

.

Borítókép: Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója Peter Paul Rubens A jóslat kinyilatkoztatása a Decius Mus-sorozatból című festménye előtt a Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállítás sajtóbemutatóján a budapesti Szépművészeti Múzeumban 2019. október 28-án. (MTI/Mónus Márton)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink