Az üzleti életben is pályára álltak a magyar focisták

Hírek figyelo.hu

A Menedzser Fórum összefoglalója szerint a visszavonult és még aktív focistáink az üzleti ügyekben meglehetősen felemás teljesítményt tudnak felmutatni. Bár akad egy-két kiemelkedően jól prosperáló gazdasági társaság, általánosságban elmondható, hogy

zömében ezek a cégek veszteségesen működnek.

Ráadásul tavaly egész elhatalmasodott a tőkehiány, mint probléma, mellyel a jogszabályoknak való megfelelés érdekében mielőbb rendezniük kell sportolóinknak, ha továbbra is szeretnék folytatni a tevékenységet, vagy életben tartani az amúgy évek óta nulla árbevételt termelő társaságot.

Szalai Ádám fémmegmunkálással foglalkozó cége, az OLS-Laser-Steeltec Kft. nagyon jól zárta a 2019-es évet:

573,2 millió forintos árbevételt, 14,5 milliós nyereséget könyvelhetett el.

A tartozások állománya 10 millió forinttal 671,9 millióra emelkedett, ugyanakkor a saját tőkét tekintve stabil a cég helyzete. Ennek ellenére a kiegészítő mellékletben foglaltak arra engednek következtetni, hogy Szalai Ádám tavaly szintén jelentősebb összegű kölcsönt, az ideivel együtt összesen 279 milliót, nyújtott a cégnek

A legjobban az idén visszavonult Tőzsér Dániel lakó- és nem lakóépület építésével foglalkozó vállalkozása, a Rosegold Ingatlanfejlesztő Kft. hozott a konyhára. Tavaly 685,5 millió forint árbevételt könyvelhetett el a cég, amiből a végére rendkívül szerény, 422 ezer forintos nyereség maradt.

Torghelle Sándor és Juhász Roland 2017 indította útjára a közös üzletüket, a saját tulajdonú ingatlan adásvételével foglalkozó TS&JR Property Kft.-t. Tavaly megduplázták a cég árbevételét, 165 millió folyt be a kasszába. Ezzel szemben Juhász másik vállalkozása, a Kázmér Apartmanházak Kft. viszont teljesen leapasztotta és mínusz tartományba húzta a cég saját tőkéjét.

Priskin Tamás szintúgy ingatlanos üzlete, a Pritom-Bau Kft. sincs a legjobb helyzetben. Bevételek hiányában egymilliós veszteséggel zárta az évet, sorozatban másodszor negatív tartományban hagyva a cég tőkéjét, amit a jogszabályok szerint mielőbb fel kell duzzasztania, ha továbbra is folytatni akarja a tevékenységét.

Három gazdasági társaságban is érdekelt Gera Zoltán.

A 3,5 tonnánál nagyobb gépjárművek kölcsönzésével foglalkozó Geremi Trans Kft.-nek semmilyen bevétele nem volt tavaly, míg az egyéb gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó D Plusz L Kft.-hez 44,5 millió árbevétel folyt be. Az ingatlan bérbeadással és üzemeltetéssel foglalkozó MG Budapest Invest Kft. van a legrosszabb helyzetben. Amellett ugyanis, hogy alvócégként bevételhez nem jutott és majdnem 8,1 milliós veszteséget termelt, még a saját tőkéje 3,7 milliós mínuszba is csúszott.

Böde Dániel már 1998 óta működteti a zöldség-gyümölcs kereskedelemmel foglalkozó Felkov Bt.-t. A cég nagy bajban van: sorozatban négy éve negatív a saját tőkéje.

Felemás képet mutatnak Dzsudzsák Balázs érdekeltségei.

Legrégebbi cége, a DB7.hu Kft. 3 milliós árbevétel, 43 millió egyéb ráfordítás ellenére 42 milliós veszteséggel zárta 2019-t, sorozatban a második tőkehiányos évet produkálva. Rába Medical Center Kft., mely egyéb humán egészségügyi ellátással foglalkozik, sokkal jobban teljesített. Láthatóan a focista elég jó érzékkel szállt be a bizniszbe tavaly. A céghez ugyanis 37,1 millió forint árbevétel folyt be, amiből majdnem 11 milliós profit maradt év végére.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink