Lukácstól tudjuk (aki maga nem volt apostol, Pál munkatársaként ismerte meg a Megváltó történetét, Krisztus után fél évszázaddal keletkezett Evangéliumát Péter hitelesítette), hogy János apja, Zakariás papként szolgált; anyja, Erzsébet meddő volt. A már hajlott korú asszonynak Gábriel főangyal bejelentette: fiúk születik, akit nevezzenek Jánosnak. „Az engedetleneket az igazak lelkületére térítse, hogy felkészült népet állítson az Úr elé” (Lk 1,17) – tolmácsolta Isten szándékát az arkangyal. Mivel Zakariás hitetlenkedett Gábriel némasággal sújtotta. Öt hónapra rá Erzsébet megfogant.
Fél esztendővel később Gábriel megjelent Szűz Máriának – angyali üdvözlet –, megjövendölve Jézus születését, s Máriát unokatestvéréhez, Erzsébethez küldte. (A Szűzanya édesanyja, Szent Anna és Erzsébet édesanyja, Eszméria testvérek voltak.) Mária érkezésekor megmozdult a magzat Erzsébet méhében, megérezve a Megváltó jelenlétét.
A Keresztelő születésekor, amikor apja a János nevet adta neki, megszűnt némasága. E csoda láttán rémület szállta meg a szomszédokat. „Vajon mi lesz ebből a gyermekből?” (Lk 1, 66) – sopánkodtak.
Hogy mi, arról tájékoztat Zakariás éneke, amely szerint „a Magasságos prófétája leszel, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait” (Lk 1, 76). Zakariás Izajást (Ézsaiást), a Krisztus előtti 8. században élő prófétát idézte: „Készítsétek a pusztában az Úr útját, egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek” (Iz 40, 3).
János Gábriel jövendölésének megfelelően bort és részegítő italt nem ivott. Miként Márk tájékoztat Evangéliumában (Mátét és Lukácsot követően, Krisztus után 65 táján, Péter munkatársaként, az apostol beszámolói, s a megelőző két Evangélium ismeretében írta művét): a sivatagban élt, sáskát és vadmézet evett, teveszőr ruhát és bőr övet viselt, bűnbánatot hirdetett „Utánam jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó leborulva megoldani a saruja szíját. Én vízzel kereszteltelek titeket, ő pedig Szentlélekkel fog benneteket megkeresztelni” (Mk 1, 7-8) – hirdette János a Jordán folyó mellett.
János keresztelte meg Jézust, a Megváltó negyven napos megkísértése előtt, amikor is a vízből felemelkedett és galamb képében rászállt a Szentlélek, s az Úr így szólt „Te vagy az én szeretett fiam, benned kedvem telik. (Mk 1, 11)
Jánost veszélyesebbnek ítélték Jézusnál. Iosephus Flavius (37-100) zsidó történetíró és hadvezér, A zsidók története című művében mindössze 7 mondatot szentel Jézusnak, míg Keresztelő Jánosról és Jakabról, Krisztus testvéréről egy fejezeten keresztül ír. Fontos megjegyezni, hogy Flavius nem hitt Jézus messiás voltában. A Keresztelő okozta aggodalmakra jó példa a János Evangéliuma felidézte eset, amikor a zsidók papokból és lévitákból összeállított bizottságot küldtek hozzá. Azt tudakolták, kivel van dolguk? János így válaszolt: „Nem én vagyok a Messiás” (Jn 1, 20), majd kifejtette: ő egyengeti az Úr útját, miként Izajás megjövendölte.
Másnap, a közeledő Jézus láttán azt mondta: „Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia.” (Jn 1, 32-34) Néhány napra elmúltával, amikor János több tanítványa csatlakozott Krisztushoz, Jézus, édesanyja unszolására, megkezdte nyilvános működését a kánai menyegzőn.
A Keresztelőt Heródes Antipász, Galilea negyedes zsidó fejedelme, elfogatta és bebörtönöztette, mivel a próféta elítélte amiatt, hogy Rómából megszöktette és elvette féltestvére, Fülöp feleségét, Heródiást. Megöletni nem bírta, mert „tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta.” (Mk 6, 20)
A börtönben János hírt kapott Jézus csodatetteiről, s elküldte tanítványait kérdezzék meg, ő az eljövendő, vagy sem? „Menjetek, s adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot” (Mt 11, 4-5) – üzente Krisztus. Ezt követően a Megváltó a tizenkettőnek jellemezte a Keresztelőt: „Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála.” (Mt 11, 11) Illetve az utolsó prófétaként jelölte meg.
Ezzel elérkeztünk Keresztelő János vértanú halálához, amellyel beteljesítette evilági küldetését. A legenda hétfátyoltáncként emlékszik az eseményre. A tulajdonképpeni sztriptízt Salomé, Heródiás előző házasságából született lánya lejtette Heródes születésnapi ünnepségén. A tánc olyannyira felcsigázta az uralkodót, hogy megígérte, bármit kíván a lány, teljesíti. Salomé anyjától kért tanácsot, aki ezt mondta: „Keresztelő János fejét.” (Mk 6, 24) Amit magától nem mert megtenni Heródes, azt a vérszomjas asszony sugalmazására megcselekedte. János fejét tálcán hozták a palotába.
