Az új kormány az eddigieknél is erősebben segíti az édesanyákat

Hírek
A megalakuló új kormány egyik legfontosabb célja, hogy az eddigieknél is erősebben segítse az édesanyákat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága Anyák napja alkalmából küldött vasárnapi közleményében az MTI-vel. 

Azt írták, szeretnék az eddigieknél is erősebben kifejezni megbecsülésüket és támogatásukat az édesanyák felé. Hozzátették: ott állnak az édesanyák és a leendő édesanyák mellett minden élethelyzetben: amikor gyermekvállalásra készülnek, amikor várandósak, amikor megszületik az első, a második, vagy a harmadik gyermekük. Amikor úgy döntenek, hogy szeretnének otthon maradni a gyermekkel, amikor a gyermeknevelés mellett tanulni vagy dolgozni akarnak, amikor otthonteremtésbe kezdenek, amikor bölcsődébe, óvodába, iskolába járatják a gyermeküket, vagy amikor hosszú évtizedek munkája és a gyermeknevelés után úgy döntenek, hogy szeretnének nyugdíjba menni és már az unokákkal lenni.

Felidézték, a nemzeti kormány ezért vezette be a családi adórendszert, a családi adókedvezményt, a gyed-extrát, és adta vissza a hároméves gyest az édesanyáknak.

A családtámogatások 2010 óta folyamatosan bővülnek: 2016 és 2019 között megduplázzák a kétgyermekesek családi adókedvezményét, már félmillió gyermeknek biztosítanak ingyen étkezést és több mint egymillió gyermeknek ingyen tankönyvet – írták.

Közölték, minden eddiginél több pénzzel támogatják a családok otthonteremtését és a több gyermeket vállaló családokat segítik az adósságcsökkentésben: a jelzáloghitel-tartozásból és a diákhitel-tartozásból is jelentős összegeket engednek el számukra.

A minimálbér emelésével együtt a gyed, valamint a diplomás gyed összegét is növelték, valamint a csecsemőgondozási és gyermekgondozási díj összege is jelentősen emelkedett az elmúlt években. Januártól a külföldön tartózkodó vagy ott élő magyar édesanyák is kapnak a gyermek születése után egyszeri anyasági támogatást és az egész Kárpát-medencére kiterjesztették a babakötvényt is.

A megalakuló új kormány folytatja a gyermekes családokért tett intézkedéseket, olyan családbarát országgá szeretnék tenni Magyarországot, ahol az édesanyák és a gyermekes családok minden lehetséges támogatást megkapnak – olvasható a tárca közleményében.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink