Az elmúlt időszak váratlan eseményei sokak figyelmét ráirányították a megtakarítások fontosságára. Az OTP Bank 2022-es Öngondoskodási Index kutatásának eredményei azt mutatták, hogy a bankszámlával rendelkező lakosság egyre tudatosabb a pénzügyeit és megtakarításait illetően. A megkérdezettek 63 százaléka szerint fontos megtakarítást félre tenni a nehéz gazdasági helyzet ellenére is. A megkérdezettek 52 százaléka készít pénzügyi tervet a várható bevételekről és kiadásokról a következő hónapra, 29 százalék pedig hosszabb távra, a következő évre is előre gondolkodik. Bár az a tévhit még mindig sokakban él, hogy túl kicsi összegeket nem érdemes félretenni, az OTP Bank első féléves tapasztalatai azt igazolják, a lakosság körében egyre inkább felértékelődnek az olyan egyszerű, átlátható befektetési lehetőségek, amelyekkel akár pár száz forintot is félre lehet tenni. Ilyen például a hitelintézet által júliusban indított Persely is, amely a kisösszegű megtakarítások kezelésére szolgáló digitális szolgáltatás.
„Az OTP internet- és mobilbankban elérhető Persely funkció hamar népszerűvé vált, mostanáig több mint 65 ezren nyitottak ilyen számlát. A Persely segítségével az ügyfelek egészen kis összegeket, akár egy kávé árát is félre tudják tenni, melyekhez különböző célokat is rendelhetnek” – ismertette az új szolgáltatást és annak eredményeit Fabriczki Rita, az OTP Bank Megtakarítási termék- és szolgáltatás menedzsment területének vezetőjét. „A Persellyel ösztönözni tudjuk ügyfeleinket a kis összegű rendszeres megtakarításokra, hiszen a digitálisan aktív, megtakarítási „életútjuk” elején járó, ezen a területen még kevésbé tapasztalt ügyfeleknek is tudunk segíteni abban, hogy tudatosabban kezeljék kis összegű megtakarításaikat” – tette hozzá.
A Persely népszerűségének köszönhetően a funkció továbbfejlesztése várható, valamint új, megtakarításokat érintő internet- és mobilbankban elérhető funkciók folyamatos bővülését tervezi a bank. A hosszú távú pénzügyi gondolkodásnak egyre inkább a Tartós Befektetési Számlák (TBSZ) is a részét képezik. A Tartós Befektetési Számlával 3 év után adókedvezmény, 5 év után adómentesség érhető el. „Az OTP Bank tavalyi és idei TBSZ számlanyitásait tekintve látjuk, hogy nő az érdeklődés a személyi jövedelemadó- és szocho mentességet nyújtó konstrukció iránt, emiatt számos, kifejezetten TBSZ-re alkalmas terméket kínál az OTP Bank, mint például a szeptember 11-től október 27-ig jegyezhető OTP Ökotrend Alapot.” – mondta el Fabriczki Rita. „Magyarországon ez az első olyan tőke- és hozamvédett alap, amelynek célja a környezeti és társadalmi jellemzők előmozdítása” – mondta Gáti László, az OTP Alapkezelő, marketing-és kommunikációs igazgatója. Gáti László azt is kifejtette, hogy az OTP Ökotrend Alap a befektetett tőke védelme és rögzített hozam mellett olyan vállalatok részvényeinek teljesítményéből profitálhatnak az ügyfelek, amelyek a zöld átmenet, azaz a fosszilis energiahordozókról a megújuló energiára való átállás iparágaiba fektetik a pénzösszegeket.
Borítókép: Illusztráció