Az OKSZ fontosnak tartja az üzletek időkorlátozás nélküli nyitva tartását

Hírek MTI

Nagy horderejű lépés a kereskedelemnek az üzletek időkorlátozás nélküli nyitva tartásának lehetősége – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, a miniszterelnök szerdai bejelentésére reagálva.

A kereskedelemben a koronavírus-járvány legnagyobb kárvallottja az a mintegy 80 ezer üzlet, amelybe a kijárási korlátozás miatt egyáltalán nem mehettek be a vásárlók, ezek között említette Vámos Görgy

  • a ruházati és cipőboltokat,
  • könyvesboltokat,
  • játékboltokat,
  • sportszerboltokat.

Az elmúlt időszakban ezeknek az üzleteknek nem volt forgalma, és ahol működik webáruházi értékesítés, ott sem pótolta a kiesést az ebből származó bevétel.

Vámos György, az OKSZ főtitkára (Fotó: Reviczky Zsolt)

Kiadások ugyanakkor voltak, mert a rezsiköltségeket, bérleti díjat fizetni kellett, és emellett a kereskedők törekedtek arra, hogy legalább részmunkaidőben megtartsák alkalmazottaikat – mutatott rá az OKSZ főtitkára.

Főként a kisebb üzletek kerültek nagyon nehéz helyzetbe, így annál nagyobb segítség, minél előbb indulhatnak – tette hozzá. Vámos György ugyanakkor jelezte: a részletekről még nincsenek információk, így nem tudni, hogy pontosan milyen területekre vonatkozik majd az időkorlátozás feloldása.

A kereskedelmi szövetség főtitkára nem számít a forgalom ugrásszerű növekedésére, inkább fokozatos felfutást tart valószínűnek.

.

Borítókép: A koronavírus-járvány miatt bezárt üzlet egy canberrai bevásárlóközpontban 2020. április 15-én. (MTI/AAP/Lukas Coch)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink