Az MNB vizsgálja a bankokat a moratórium miatt

Hírek Figyelő.hu
A jegybank a futamidők módosításait tekinti át a pénzintézeteknél.

Vizsgálatot indított a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely azt tekinti át, hogy a hitelintézetek hogyan módosítják majd a törlesztési moratórium lejárta után az érintett lakossági hitelszerződések futamidejét. Ugyanakkor ezzel fölösleges anyagi többletterhet vállal magára az az ügyfél, aki fizetni tudná a hitelét, mégsem lép ki a moratóriumból – számolt be róla a VG. A hitel tőkeösszege ugyanis ez idő alatt is kamatozik.

Az MNB a témavizsgálatot 16 banknál, illetve lakás-takarékpénztárnál folytatja le.

A vizsgált pénzügyi intézmények a lakossági hitelállomány bő 90 százalékát tudhatják magukénak, s a moratórium kapcsán is a legfontosabb szereplők. A témavizsgálat nyomon követi a hitelintézetek felkészülését a feladatra, s annak végrehajtását is, így az várhatóan csak a későbbiekben zárulhat le.

A jegybank korábban mintegy 750 oldalnyi, a pénzügyi intézmények által megszövegezett fogyasztói tájékoztató dokumentumot véleményezett, számos módosítást kezdeményezett és ellenőrizte azok megfelelőségét. E lépéseknek is köszönhető, hogy a fizetési stop I. szakaszához kötődő, a moratóriumba való be- és kilépésekkel kapcsolatos problémák, illetve nyilatkozatok feldolgozásával kapcsolatos fogyasztói panaszok száma radikálisan lecsökkent. A jegybank mostani vizsgálatai tovább erősíthetik a törlesztési moratórium alatti és utáni időszak biztonságosságát az ügyfelek és a pénzügyi piacok egésze számára.

Ennek biztosítására az MNB az ügyfelek figyelmét is többször felhívta arra, hogy a bankok által kihelyezett hitelek tőkeösszege a moratórium alatt is kamatozik. A rendszeres havi jövedelemmel rendelkezőknek – azaz a fogyasztók döntő többségének – ezért célszerű kilépni a fizetési stopból és megkezdeni a törlesztést, különben fölösleges többletterhet vállalnak magukra.

Az MNB idén júniusi stabilitási jelentése szerint a lakáshitelesek bő felének 10, a személyi hitelesek szintén felének körülbelül 40 százalékkal nőne meg a teljes visszafizetendő hitelösszege, ha a moratórium 2022 közepéig tartana, s végig abban maradnának.

A fizetési stopból való kilépéssel vagy annak lejártával nem nő meg az ügyfelek havi törlesztőrészlete, mert az az előírások alapján ugyanannyi marad, mint a moratórium elrendelésekor.

Az időközben felgyülemlett kamatokat, költségeket az ügyfelek ugyanakkor a hitelszerződésük meghosszabbodó futamideje alatt, egyenlő részletekben fizethetik meg. A törlesztőrészlet csak a változó kamatozású hiteleknél emelkedhet, ám ez a hitelszerződés eredeti feltételei, s nem a moratórium miatt van így. Ezen túl amennyiben az ügyfelek a hitelszerződésük meghosszabbítását – a moratórium során felhalmozódott kamat- és díjtartozás előtörlesztésével – mérsékelni szeretnék, akkor a lehetőséget az MNB elvárása alapján az intézményeknek díjmentesen biztosítaniuk kell.

(Borítókép: Magyar Nemzeti Bank 2020.07.09. (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink