Az ügyvezető igazgató szerint a legutóbbi, egy évvel ezelőtti tükörhöz képest a kutatás-fejlesztés és az innováció területén, valamint a munkaerőpiac és az állami hatékonyság terén történt a legjelentősebb előrehaladás. Emellett kiemelkedőek, nagyon fontosak a zöld és a digitális átállás érdekében tett intézkedések is.
A Versenyképességi tükör prioritással súlyozott megvalósulása egy év alatt 34 százalékról 42 százalékra nőtt. Tíz olyan átfogó programot, stratégiát fogadtak el és valósítottak meg az elmúlt évben, amely az MNB egynél több javaslatát is érinti – mutatott rá az ügyvezető igazgató.
A Versenyképességi tükör mellett úgynevezett Versenyképességi jelentést is publikál a jegybank, amely azt méri, hogy Magyarország a versenyképességi mutatók alapján hanyadik helyet foglalja el az uniós rangsorban. A tavaly őszi, novemberben kiadott jelentés alapján Magyarország a versenyképességi mutatók szerint a 18. helyen állt az EU-s tagállamok között.
A Versenyképességi tükör 12 területen méri fel a jegybank versenyképességi javaslatainak megvalósulását.
A munkaerőpiacon az ügyvezető igazgató szerint a cél a teljes foglalkoztatás elérése és a termelékenység javítása. Nagyon jelentős lépésként megemlítette a munkát terhelő adók további csökkentését, így a szociális hozzájárulási adó 2,5 százalékpontos mérséklését és a szakképzési hozzájárulás eltörlését, továbbá a 25 év alatti fiatalok szja mentességének bevezetését. Fontos eredmény a külföldön szerzett diplomák elfogadásának a könnyítése is.
Az állami versenyképességről és hatékonyságról Baksay Gergely kifejtette, hogy az ügyintézések során egyre több ügyben lehet elektronikusan benyújtani a kérelmeket és arról is szólt, hogy elindult a közigazgatási szervek adatbázisainak összekapcsolása is.
Az MNB javaslatának köszönhetően 30 milliárd forintos kerettel újraindult a magyar vállalatok zöld beruházási tevékenységének támogatása is.
Baksay Gergely megemlítette az új, fizetésképtelenséget megelőző eljárást, amely a csődeljárásnál rugalmasabb, annak kedvező alternatívája.
Baksay Gergely arról is szólt, hogy a jegybank által összeállított 330 javaslatból 19 teljesen, 101 pedig részben már megvalósult, 133 indítvány végrehajtása megkezdődött, 77 javaslat megvalósítását még el sem kezdték.
(Borítókép: Getty Images / Klaus Vedfelt)