Az LMP közeledhet a Schiffer-féle irányvonalhoz

Hírek
Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa szerint Szél Bernadett társelnök távozása után az LMP közeledhet a Schiffer András volt pártelnök által képviselt irányvonalhoz, amely szerint nem szabad a balliberális oldalhoz „simulni”, és nemzeti kérdésekben közös nevezőre kell jutni a jobboldallal.

Deák Dánielt az M1 aktuális csatornán kedden arról kérdezték, hogy sajtóinformációk szerint Szél Bernadett lemondott az LMP-ben betöltött társelnöki és frakcióvezetői posztjáról.

Azt mondta: Szél Bernadett az LMP egyetlen, országosan ismert és „viszonylag népszerű” politikusa, ezért lehetett volna egy olyan forgatókönyv is, hogy az etikai bizottság megváltoztatja döntését, amelyben eltiltották pártfunkciók betöltésétől, amellett, hogy társelnöki pozíciójáról nem kötelezték lemondásra.

Az elemző közölte: mivel nem így történt, látszik, hogy kisebbségbe szorultak azok a politikusok az LMP-ben, akik az összefogást pártolják. Jelezte: Keresztes László Lóránt, a „megmaradt” társelnök sokkal inkább nemzeti érzelmű, és nem a bal-, hanem a jobboldalhoz közeledő politikus.

Úgy folytatta: a kiszivárgó hírek szerint az LMP-ben azt pártolják, hogy a párt identitása erősödjön meg, mert azt „koptatta” a részvétel az összefogásról folytatott vitában.

Szerinte mindez azt mutatja, az LMP talán közeledik ahhoz az irányvonalhoz, amelyet Schiffer András volt pártelnök képviselt, hogy nem szabad a balliberális oldalhoz „simulni” és nemzeti kérdésekben „igenis közös nevezőre kell jutni a jobboldallal”.

Megjegyezte: Schiffer Andrásnak volt köszönhető, hogy alkotmánybírókat tudott választani az Országgyűlés az előző ciklusban, amikor nem volt meg ehhez a kormánypártok kétharmados többsége. Arra lehet számítani, hogy az LMP kicsit eltávolodik az MSZP és a DK képviselte irányvonaltól – összegezte a Szél Bernadett lemondása után várható fejleményeket Deák Dániel.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink