Az iszlám terrorizmus szakértője imádja a Soros-plakátokat

Hírek
Rachel Ehrenfeld, az American Center for Democracy igazgatója adott interjút a Mandinernek. A neokon körökhöz tartozó iszlamista terrorizmus szakértő a budapesti Danube Intézet vendége volt. Tett is néhány erős állítást.  

Virtuóz beszélgetést folytatott a Mandiner újságírója a tekintélyes amerikai szakértővel, aki nem félt már a második mondatban kifejteni, hogy Orbán Viktort azért támadják, mert meg akarja őrizni a magyar kultúrát. Szilvay Gergely – nagyon viccesen – a már megszokott balliberális narratívából kérdezett, remek a stílusparódia. Az elő kérdésben mindjárt azt feszegeti, nem lehetséges-e az, hogy a Soros-plakátok az emberek alantas ösztöneire építenek. Rachel Ehrenberg semmi kivetnivalót nem talál ebben, azt mondja, a plakátra kerülés okait ott kell keresni, hogy Soros olyan lobbiszervezeteket pénzel, amelyek a migrációt támogatják.

Azt is megjegyzi, hogy belenézett a CEU curriculumjába, és feltűnően balos dolgokat próbálnak igazságnak eladni, ez pedig a lenin-bolsevik ideológiára emlékezteti. Most is ez folyik, mint hajdanán, a saját narratívájukat hirdetik, aláássák a demokratikus értékeket. Példát is mond, a 2006-os választásokon a Hamasz – mivel nem volt legális szervezet – álnéven indult el Palesztinában. Mindenki tudta, hogy a Hamaszról van szó, de se az izraeliek, se az amerikaiak nem vettek erről tudomást, a Hamasz nyert. Condoleezza Rice volt, aki találkozott velük Egyiptomban, s ezzel legitimálta őket. Ahogy Ehrenberg fogalmaz: „A Hamasz reformistának mutatta magát és a politikai iszlámról beszéltek. Az iszlám amúgy is politikus vallás, politikai mozgalom is. Rendben vagyok a muszlimokkal, amíg elmennek a mecsetbe, naponta ötször imádkoznak, és úgy viselkednek a társadalomban, mint bárki más. Mint a keresztények vagy a zsidók. Itt elválasztjuk egymástól az egyházat és államot, de ilyen nincs az iszlámban.”

A beszélgetés visszakanyarodik Soros György tevékenységére. Amerikában 1994-ben aktivizálódott Soros, a Bank of Englandtől szerzett milliókból a drogliberalizáció támogatása volt az első dolga. Ehrenberg írt akkoriban egy cikket a Wall Street Journalba, és azt feszegetett, ha valaki a nyitott társadalmat szeretné hirdetni, miért támogatja a valaha volt legsúlyosabb rabszolgaságot, a drogfüggőséget? 

Meglehetősen ijesztő, amit ezután mond. Soros egyedül képes volt megváltoztatni a drogfogyasztás megítélését. Úgy tesz ügyeket elfogadhatóvá, hogy újra meg újra, állandóan témává teszi – folytatja Ehrnberg. Az országokat Soros pénzügyi és politikai érdekei alapján minősíti. Ez minden, csak nem átlátható.

A terrorizmus pénzügyi hátterét firtató kérdésre egyszerűen csak azt mondja Rachel Ehrenberg, pénzelni az tud, akinél a pénz van, azaz a bankok. Szóba kerül az is, hogy az USA fegyvereket adott el Szaúd-Arábiának. A szakértő szerint ez még mindig jobb ötlet, mint az irániaknak eladni, bár ez esetben egyáltalán nem világos az érvelése, tekintve az elég bonyolult öbölbeli helyzetet. De az utalása teljesen világos: minden arab üzlet után jutalék és adomány kerül különböző szervezetekhez, amiről az imám dönt. A pénz pedig nagyon gyakran terroristaszervezeteknél köt ki. 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink