Az innovatív vállalatok után kapkodnak

Hírek Figyelo.hu
A járvány idején megerősödött vállalatok számára eljött a Kánaán, tőkeerejüknek és az olcsó finanszírozási forrásoknak köszönhetően kedvükre válogathatnak a potom áron megszerezhető riválisok között. Az új M&A-rekord azt jelzi, élnek is a lehetőséggel.

A függőben lévő és a lezárt egyesülések és felvásárlások (M&A) volumene történelmi rekordot ért el az év első öt hónapjában. A Refinitiv összesítése szerint 2,4 ezermilliárd dollár összértékben született üzlet, s immár sorozatban a harmadik hónap hozott új csúcsot ezen a piacon – emelte ki a VG.hu cikke.

A májust a vállalati szféra 532,9 milliárd dolláros mérleggel zárta.

Az első öt hónapban 428 olyan ügylet született, amelynek értéke egyenként meghaladta az egymilliárd dollárt, egy évvel ezelőtt csupán 131 ilyen volt.

A legnagyobb üzleteket szokás szerint Észak-Amerikában ütötték nyélbe, a volumen 1,3 ezermilliárd dollárt ölelt fel.

A sorban Európa, majd az ázsiai csendes-óceáni térség következik 411, illetve 387 milliárd dollárral. Az időszak legnagyobb üzlete a múlt hónapban köttetett, amikor is az AT&T távközlési és médiabirodalom kebelébe tartozó Warner Media és az ismeretterjesztő és életmódcsatornáiról ismert Discovery állt össze, hogy a 120 milliárd dollárt meghaladó eszközértékű új vállalatuk a Netflix és a Disney+ streamszolgáltatók versenyképes alternatívájaként léphessen színre.

Negyvenmilliárd dollár feletti értékű a második legnagyobb idei ügylet, amelynek keretében az amszterdami tőzsdén jegyzett Prosus új részvények kibocsátásával 45,4 százalékosra növeli részesedését Dél-Afrika legnagyobb, börzén szereplő vállalatában, az e-kereskedelem mellett internetes szolgáltatásokat nyújtó Naspersben, amely az eMAG tulajdonosa is egyben. Belső árrendezésről van szó, hiszen a Naspers a Prosus tulajdonosa, az utóbbiba apportálták a dél-afrikai cég eddigi legjobb befektetését, a kínai Tencent internetes óriásban anno megszerzett 29 százalékos részvénypakettet, amely önmagában 209 milliárd dollárt ér. A Naspers-pakett megszerzésétől és Hollandiába „költözésétől” likviditásbővülést és a részvények felértékelődését várják. A Prosus papírjai most nagyjából 20 százalékos diszkonttal forognak.

Dobogós helyet ért a német bérlakáspiac két nagyágyújának, a Vonoviának és a Deutsche Wohnennek az egybekelése, amely 35 milliárd dollárt mozgat meg.

Az aktivitást szakértők szerint három tényező hajtja: egyfelől a még mindig alacsony kamatok következtében olcsó finanszírozási források, másfelől a tőkepiaci rali, amely csúcsra viszi az árfolyamokat, harmadrészt pedig az azokban az ágazatokban megfigyelhető felvásárlási láz, amelyeket a koronavírus-járvány gazdaságilag pozitívan érintett, és felértékelte a szerepüket.

Egyre több vállalat akarja felvásárlásokkal kihasználni az oltási kampányok sikere nyomán erősödő globális konjunktúrát.

Paul Roberts, a Kubient tanácsadó cég ügyvezetője szerint a hirtelen jött érdeklődést az is mozgatja, hogy a nagyra törő vállalatoknak nincs idejük és energiájuk, hogy nulláról induló cégeket futtassanak fel, kifizetődőbb beleülniük a készbe. A gyorsabb növekedést is ez a módszer szolgálja, még ha nyilvánvalóan drágább is. Sokan a szolgáltatásaikat, termékkörüket kiegészítő, szélesítő cégek felvásárlásában látnak fantáziát, és ezzel teremtenek többletértéket részvényeseik számára. Az M&A-ipart emellett az utóbbi időben jelentős tartalékokat felhalmozó magántőkealapok aktivitása is hajtja, a rájuk bízott pénzt ugyanis mielőbb be kell fektetni, hogy az elvárt hozamot ki tudja termelni tulajdonosa számára.

Iparági bontásban immár hagyományosan a technológiai szektor áll az élen,

itt 503 milliárd dollár értékű üzlet született, az iparban 255, a pénzügyi szektorban 250 milliárdért turbózták fel a nem kizárólag az organikus növekedés mellett elkötelezett vállalatokat. Felélénkültek a kifejezetten felvásárlási célokra létrehozott és tőzsdére bevezetett, tevékenységet nem végző biankó vállalatok (SPAC) is, amelyek januártól május végéig 348 milliárd dollárért vettek cégeket, ez is rekord a maga műfajában. A hagyományos, elsődleges tőzsdei bevezetések helyett gyors és kockázatmentes tőkepiaci megjelenést biztosító SPAC-ok népszerűsége egyre nagyobb, ezek a társaságok a szabályozás enyhítésével hamarosan a Nasdaqon is megvethetik a lábukat.

Blake Hutchison, a Flippa.com vezetője szerint az M&A-aktivitás erős marad az év hátralevő szakaszában is, mert rövid távon nem várható hirtelen irányváltás, a piaci körülmények továbbra is kedveznek a szektornak. Úgy látja, az élelmiszer- és üdítőital-gyártásban és a e-kereskedelemben várható olyan konszolidációs időszak, amely megaüzletek sorát hozza magával. A digitalizációra épülő új világban pedig az innovatív megoldásokat kínáló cégek iránt indul hajtóvadászat.

(Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink