Az infláció mozgathatja a tőkepiacokat is

Hírek Barát Mihály
Az idei tőkepiaci mozgásokat is a pandémia és az infláció alakulása befolyásolhatja leginkább – vélik az Eurizon Hungary szakértői.

Az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. várakozása szerint 2022-ben is a járványhelyzet és az infláció, illetve ezekhez kapcsolódóan a szűkös munkaerőpiac, az ellátásilánc-problémák és a szigorodó monetáris politikák lesznek a fő piacmozgatók – derült ki a társaság által rendezett mai sajtóbeszélgetésen. „A jelentős – az inflációnál egyértelműen felfelé mutató – kockázatok ellenére is globális szinten 2022-ben enyhén trend feletti növekedést és kis mértékben csökkenő, de azért viszonylag magas szinten maradó inflációt várunk. A járványhelyzet várakozásunk szerint enyhül, a pandémia endémiává alakulhat, ami a termelésilánc-problémákon is enyhíthet az év második felében. A FED-től négy kamatemelést, és év végén mennyiségi szigorítást is várunk” – emelte ki Hajdu Egon, az Eurizon Hungary befektetési igazgatója.

„Erős tehát az ellenszél a tőkepiacok, és már egyértelműen a részvénypiacok számára is, miközben idén vége lehet a nagy likviditással járó ingyenpénz korszakának. Mivel azonban várakozásunk szerint a gazdasági növekedés folytatódik, a vállalati eredmények is tovább nőnek, és összeségében a monetáris és fiskális politikák minden szigorítás ellenére is támogatók maradnak, (aminek jegybanki oldali bizonyítéka a megmaradó negatív reálkamat), ez a korszakváltás nem jelent általános részvénypiaci lejtmenetet, csak a korábbiakhoz képest más megközelítést igényel” – vélekedett a befektetési igazgató. Ami a lehetséges, választható irányokat illeti, a társaság szerint a részvényeknél újból a fundamentumok kerülhetnek előtérbe, azok a „minőségi” részvények, illetve cégek, amik a munkaerőpiaci versenyre, az ESG kritériumokra, a Biden adminisztráció versenyt fokozó intézkedéseire egyszerre tudnak jó válaszokat adni. A minőségi, „value” részvények lehetnek a nyertesek 2022-ben, amely „értékhalmazba” az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. szakértői beleértik a fundamentálisan jól működő és eredményt termelő growth-nak kategorizált (növekedési) részvényeket is.

Komm Tibor, az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte: az Eurizon Hungary befektetési alapokban kezelt vagyona tavaly év végére megközelítette az 524 milliárd forintot, ami dinamikus, 10,5 százalékos növekedést tükröz 2020 decemberéhez viszonyítva. „A múlt évben a Start alapcsalád töretlen népszerűsége adta a növekedésünk jelentős részét, mintegy 33 milliárd forintot. Ezen belül is a Start Tőkevédett Részalap több mint 20 milliárdos kezeltvagyon-növekedése alapján arra következtetünk, hogy a tőkevédelem mind a lakossági, mind az intézményi ügyfélkörben kiemelkedő termékelőny továbbra is” – tette hozzá.

Komm Tibor elmondta: a piaci környezet úgy alakul, hogy hosszú kihagyás után 2022-ben újra tőkevédett származtatott részalappal tud jelentkezni a társaság, elsőként a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontok figyelembevételével kialakított CIB ESG Tőkevédett Származtatott Részalappal, melynek tőkefelhalmozási időszaka január 17-én kezdődött, és 2022. március 18-ig tart. „Ezekkel az alapokkal a befektetők részvénypiaci teljesítményekhez kötött hozamokat élvezhetnek a kötvénypiacokra jellemző tőkevédelem mellett. Az infláció emelkedésével a negatívba forduló reálhozamot kínáló szuperállampapír kiszorítási hatásának enyhülését láthattuk az utóbbi hónapokban, ami ennek a szegmensnek a piaci lehetőségére további pozitív hatást gyakorolhat.” – tájékoztatott az elnök-vezérigazgató.

Ezek is érdekelhetnek

További anyagaink