Az idén is megrendezték a Figyelő TOP200 Gála és Díjátadót

Hírek
November 5-én, a Figyelő TOP200 Gálán adták át az esztendő legrangosabb üzleti díjait. Az Év Vállalata ezúttal a Foxconn Industrial Internet Cloud Network Kft. lett.

Varga Mihály pénzügyminiszter (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

Deák Bálint, a Figyelő főszerkesztője (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

Szabó László, a MediaWorks elnök-vezérigazgatója (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

A Varga Mihály pénzügyminiszter fővédnökségével megrendezett Figyelő TOP200 Gálán az esztendő legrangosabb díjainak átadására került sor. A szakmai zsűri döntése az idén sem volt könnyű. A sok jelölt közül az Év vállalata elismerést végül a Foxconn Industrial Internet Cloud Network Kft. nyerte el. Az üzleti hetilap ezúttal is több kategóriában adott át díjat, így az év pénzügyi vállalkozása a Budapest Bank Zrt., az év innovatív cége a Richter Gedeon Nyrt. lett, az Opten Stabilitás Díjat pedig a Magyar Telekom Nyrt. vehette át.

Az év vállalata: Foxconn Industrial Internet Cloud Network Technology. A díjat átvette Tálos Péter, ügyvezető igazgató, átadta Báthory Balázs, a Market Építő Zrt. innovációért felelős
vezérigazgató-helyettes (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

Az év vállalata: Foxconn Industrial Internet Cloud Network Technology. A díjat átvette: Tálos Péter, ügyvezető igazgató, átadta Báthory Balázs, a Market Építő Zrt. innovációért felelős
vezérigazgató-helyettes (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

Az év pénzügyi vállalkozása: Budapest Bank. A díjat átvette Puskás András, a Budapest Bank kockázatvállalásáért és
működéséért felelős vezérigazgató-helyettese, átadta Varga Mihály pénzügyminiszter (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

Az év innovatív vállalata: Richter Gedeon. A díjat átvette, Orbán Gábor vezérigazgató, átadta Dr. Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

Opten Stabilitás Díj: Magyar Telekom. A díjat átvette Szabó Melinda, kereskedelmi vezérigazgató-helyettes, átadta Csorbai Hajnalka, az OPTEN stratégiai igazgatója (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

Opten Stabilitás Díj: Magyar Telekom. A díjat átvette Szabó Melinda, kereskedelmi vezérigazgató-helyettes, átadta Csorbai Hajnalka, az OPTEN stratégiai igazgatója (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

A Figyelő üzleti hetilap díjai
Az Év Vállalata Foxconn Industrial Internet Cloud Network Kft.
Az Év Pénzügyi Vállalkozása Budapest Bank Zrt.
Az Év Innovatív Vállalata Richter Gedeon Nyrt.
Opten Stabilitás Díj Magyar Telekom Nyrt.
Vállalati különdíjak
Provident Társadalmi Hasznossági Díj Charity Hungary Közhasznú Nonprofit Kft.
A Nemzeti Útdíj Szolgáltató Zrt. és a
Közlekedéstudományi Egyesület közös díja, a Közlekedési Innovációs Díj
Dr. Somogyi Rita
Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. Spar Fenntarthatósági Díj

Nestlé Hungária Kft.

Provident Társadalmi Hasznossági Díj: Charity Hungary Közhasznú Nonprofit Kft. A díjat átvette Sáhy Gábor ügyvezető igazgató, átadta Fieszl Zsuzsa, a HBLF ügyvezetője és Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

Közlekedési Innovációs Díj: Dr. Somogyi Rita, a HungaroControl, Magyar Légiforgalmi Szolgálat innovációs fejlesztőmérnöke, a díjat átadta Dr. Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

Spar Fenntarthatósági Díj: Nestle Hungária. A díjat átvette Noszek Péter, ügyvezető igazgató, átadta Heiszler Gabriella, a Spar ügyvezető igazgatója (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

Spar Fenntarthatósági Díj: Nestle Hungária. A díjat átvette Noszek Péter, ügyvezető igazgató, átadta Heiszler Gabriella, a Spar ügyvezető igazgatója (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

TOP200

A Figyelő üzleti hetilap gondozásában több mint húsz éve megjelenő TOP200 évkönyv a jövő héttől lesz elérhető az újságárusoknál. Idei tematikája a cégek fejlesztésére, a makrogazdasági folyamatokra és az innovációra fókuszál. Ettől az esztendőtől új szakmai partnerrel dolgozik az Opten Informatikai Kft. személyében, így most ők állították össze és rangsorolták a hazai kétszáz vezető vállalatot.

Több mint 4000 milliárd forinttal, csaknem 46 000 milliárdosra nőtt a 200 legnagyobb hazai vállalkozás tavalyi forgalma – derül ki az évkönyvből. A társaságok bevételnövekedése 9,9 százalékos volt, míg az általuk foglalkoztatottak létszáma 5000 fővel bővült, meghaladva a 469 ezret, ráadásul az egy dolgozóra jutó árbevétel is szépen nőtt, itt 8,9 százalékos a gyarapodás 2018-hoz képest.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A tíz vezető cég

A legnagyobb vállalkozások rangsorát az idén is a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. vezeti több mint 5000 milliárdos forgalommal. Egyetlen új szereplő jelent meg tavaly a tíz csúcscég körben, a Ventas Coffee, amely 2018-ban még a 12. volt. A Magyar Telekom visszacsúszott a 11. helyre. Az első öt vállalat ugyanabban a sorrendben szerepel a 2019-es táblázatban, mint a 2018-asban. A legnagyobb izgalom ebben a csoportban a Wizz Air és a Flextronics helycseréje volt – az előbbi feljebb, az utóbbi lejjebb került. Ugyancsak érdekesség, hogy a Suzuki két helyet javított a pozícióján, ami azt mutatja, hogy a hazai autóipar nem követte a német trendet, hiszen például az Audi és a Mercedes is növelte itthon az árbevételét. Nagy kérdés azonban, hogy a Wizz Air miként teljesít az idén.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A bejutás

Egyre nehezebb a „bejutás” a TOP200-as körbe. Míg tavalyelőtt 36 társaság debütált, addig 2019-et tekintve ez az adat már egy számjegyű, összesen 9 új cég jelent meg az elitben. Nem csoda, hiszen a bekerülés alsó határa is növekedett. 2018-ban az alsó küszöb 51,3 milliárdos árbevétel volt, 2019-ben 52,7 milliárd forint.

Miközben nőtt a bekerüléshez szükséges forgalmi határ, a két szélső érték között is tovább nyílt az olló, azaz a legkisebb és a legnagyobb árbevétel közötti különbség szintén növekedett.

Piaci hatások

Sok tekintetben egyedinek számít az idei TOP200 évkönyv. Egyrészt a járványhelyzet miatt május 31-e helyett szeptember 30-ig volt idejük a vállalkozásoknak benyújtani a pénzügyi beszámolóikat, ami nagyban leszűkítette a részletes elemzéshez szükséges időt. Emiatt a kiadvány kénytelen volt lemondani néhány adathalmazról. Cserébe az egyes iparágak meghatározó vállalatai nagyobb teret kaptak a tartalomban. Másrészt a Covid–19-járvány miatt a TOP200 is részletesen foglalkozik a 2020-as piaci hatásokkal, holott a magazin az előző esztendőkben kizárólag a tárgyévet taglalta. Ebben az évben azonban nagyobb arányban szerepelnek az aktualitások.

A TOP10 hazai vállalat

Rangsor A társaság neve Az értékesítés nettó
árbevétele (eFt)
2019 2018 2018 2019 ’19/’18
1. 1. Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. 5 168 668 5 266 735 101,9%
2. 2. Audi Hungaria Zrt. 2 371 623 2 829 625 119,3%
3. 3. MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 1 718 938 1 810 159 105,3%
4. 4. Bosch-csoport 1 358 044 1 532 439 112,8%
5. 5. Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 1 145 010 1 218 492 106,4%
6. 6. Wizz Air Hungary Légiközlekedési Zrt. 819 612 1 005 786 122,7%
7. 7. Flextronics International Term. és Szolg. Vámszabadt. Kft.* 854 582 854 582 100,0%
8. 8. Magyar Suzuki Zrt. 628 015 796 420 126,8%
9. 9. Samsung Electronics Magyar Zrt. 659 989 761 628 115,4%
10. 10. Ventas Coffee Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 612 999 696 225 113,6%

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Ezek is érdekelhetnek

További híreink