Az év végére a hazai infláció megközelítheti a régiós országok szintjét

Hírek
Jelentősen lassulhat a pénzromlás üteme hazánkban, az év utolsó negyedében 11 százalékra mérséklődhet az infláció. A Világgazdaságnak nyilatkozó elemzők szerint ezzel a hazai adat közelebb kerülhet a régiós versenytársakéhoz.

Tavaly júniusban még Magyarországon volt az egyik legalacsonyabb az infláció, aztán a rezsicsökkentés átalakítása, majd a benzinárstop kivezetése egyből a régió és Európa élére lökte a statisztikákban hazánkat. Ha ezek a hatások kiesnek a bázisból, eltűnhet a különbség a térségi és a magyar adatok között, bár attól még messze vagyunk, hogy ismét a hazai drágulás legyen az egyik legkisebb – olvasható a Világgazdaság elemzésében. A lapnak nyilatkozó szakértők várakozásai szerint az év végére zárhat össze az inflációs olló a régiós és a hazai mutatók között.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője emlékeztetett arra, hogy miután az Eurostat legutóbbi adatai szerint a 24,5 százalékos magyar infláció továbbra is Európa-rekorder, ráadásul 15 százaléknál nagyobb drágulást egyedül Magyarországon regisztrált az unió statisztikai hivatala. Ettől is fájóbb, hogy a régióban Lengyelországban és Szlovákiában is 14 százalékkal, Csehországban pedig 14,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak áprilisban, bár jegyezzük meg, hogy egyik se épp az árstabilitás iskolapéldája.

infláció. 2.kép

Az elemzők szerint még az idén hazánkban is jelentősen lassulhat a pénzromlás üteme. Fotó: Shutterstock

Virovácz Péter rámutatott: a magyar infláció átlagosan 11 százalékos lehet az utolsó negyedévben, amiben benne van az is, hogy az év végén egy számjegyű lesz a drágulás. Ehhez képest a régiós elemzéseik azt mutatják, hogy Csehországban 9, Lengyelországban 9,3, Romániában pedig 7,8 százalékos lehet az inflációs ütem. A szakember szerint egyedi hatások vezettek ahhoz, hogy a magyar pénzromlás ilyen magas, és ezek pont azok a hatások, amelyek miatt korábban alacsony volt. Viszont mindez azt is jelenti, hogy ha ezek a bázishatások, mint a rezsicsökkentés átalakítása vagy a benzinárstop kivezetése, kiesnek a bázisból, akkor lejjebb kerülhet a mutató.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője ugyancsak az adminisztratív intézkedéseket emelte ki, amelyek a mostani hazai adatokat megmagyarázzák: szerinte azért nem volt kirívóan magas a magyar infláció tavaly év közepén, mert „ le volt szorítva” a változatlan lakossági energiaárak és az üzemanyagár-sapka következtében, így amikor a fedő fel lett emelve, hirtelen rázúdult a statisztikára és a lakosságra is.

A másik ilyen tényező pedig a forint árfolyama, a hazai fizetőeszköz gyengülése azonnal megjelent az árakban. Ezért is lenne fontos a szakember szerint, hogy stabil maradjon az árfolyam a következő időszakban. Úgy látja, idővel kisimulnak az inflációs folyamatok, de erre még 2025-ig várni kell.

A stabilitási és konvergenciaprogramok alapján 2023-ban átlagosan a magyar infláció lehet a legnagyobb a visegrádi országok között, idehaza 15 százalékos drágulást vár éves átlagban a kabinet, ugyanez Csehországban 12,2, Lengyelországban 12 százalék. Ugyanakkor Szlovákia példája azt mutatja, hogy az euróövezeti tagság sem jelent védelmet az infláció ellen, az idén ugyanis 10 százalékos fogyasztóiár-emelkedést várnak Pozsonyban, ami jövőre 5 százalék lehet átlagosan. A jövő évi inflációs kilátások terén is hasonló számokat látunk: Budapesten és Varsóban is 6,5 százalékra lassulhat a fogyasztói árindex, Csehország kilóg a sorból 2,6 százalékos várakozásával.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Getty Images)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink