Az EU és Kína növekvő rivalizálása – üzlettársak és egyúttal ellenfelek

Hírek Tóth Balázs
Az orosz-ukrán háború nyomán az Oroszország és Kína közötti erősödő gazdasági partnerség az Európai Unió (EU) szemszögéből nemkívánatos fejlemény. Az Európai Unió és Kína közötti kereskedelmi forgalom ugyanakkor bővül, de az EU igyekszik megerősíteni gazdaságbiztonsági stratégiáját azáltal, hogy csökkenti a kritikus árucikkektől való függőséget, miközben az európai vállalkozások üdvözlik a kínai befektetéseket. Az európai döntéshozók viszont úgy vélik, hogy az olcsó kínai elektromos járművek veszélyeztetik az uniós autógyárak piaci részesedését – olvasható az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány friss elemzésében.

Az összegzés készítői kitérnek arra, hogy a kínai piac helyettesítésére létezhetnek ugyan alternatívák, azonban ezek mindegyike jelentősen megnehezítené a már jelenleg is számos gonddal küzdő európai gazdaság működését. Magyarország a gazdasági együttműködés megerősítésére törekszik, kihasználva a két nagyhatalom, illetve gazdasági térség közötti kedvező földrajzi elhelyezkedését.

export2

Az európai döntéshozók úgy vélik, hogy az olcsó kínai elektromos járművek veszélyeztetik az uniós autógyárak piaci részesedését.
Fotó: NurPhoto via AFP

Az orosz-ukrán háború kitörése óta Kína és Oroszország gazdasági kötelékei megerősödtek. A gazdasági kapcsolatok intenzitásának növekedése főként annak köszönhető, hogy Oroszország az európai elzártságot követően az új piacok és a meglévők bővítése felé fordult, amiben Kína megfelelő partnernek bizonyult. Kína az elmúlt évben rekordösszegű, 190 milliárd dolláros kereskedelmet folytatott Oroszországgal, szemben a 2021-es 140 milliárd dollárral. A kiszolgáltatott gazdasági helyzetnek köszönhetően Kína könnyedén tudta érvényesíteni saját érdekeit, amellett, hogy a piaci ár alatt szerezte be a gazdasága működéséhez szükséges energiahordozókat. Ez azonban szembe megy az Európai Unió azon törekvésével, hogy megfossza Moszkvát ezektől a bevételektől. A kialakult helyzet könnyedén rányomhatja a bélyegét a kínai-európai kereskedelmi kapcsolatokra, amelyek az elmúlt években erőteljesen bővültek.

Kína, mint az Európai Unió partnere

Az Európai Unió és Kína közötti kereskedelmi forgalom az utóbbi években tovább bővült, azonban ez leginkább a kínai import növekedésének köszönhető. Tavaly Kína kiemelkedő partner volt az európai import tekintetében, a beszerzett javak közel 21 százaléka onnan származott, míg az európai kivitel 9 százaléka került az ázsiai óriás országba. Fontos kiemelni, hogy míg az árukereskedelem volumenének változása is Kína javára szolgált, az egyenleg drasztikus csökkenését a szénhidrogének árának emelkedése hajtotta. A tavaly kialakult energiaválság az olaj- és gázimport költségeinek az emelkedését hozta magával, ami párosult egyes európai gyártók (különösen a vegyiparban) Kínába történő gyors áttelepülésével, valamint az európai termékek versenyképességének csökkenésével. A két gazdaság közötti kapcsolatot tovább mélyíti a külföldi működő tőkebefektetések (FDI) mértéke, azonban ezek a befektetések egyes elemzések szerint már nyolcéves mélypontra süllyedtek. Ennek fő okaként a koronavírus-járvány miatti kínai elszigeteltség, illetve az ukrajnai háború miatt kialakult geopolitikai kockázat tudható be. Ennek következményeként a kínai FDI projektek 2022-ben 23 százalékkal, a vállalatokat érintő fúziós, illetve felvásárlási (M&A) tevékenységek pedig 21 százalékkal estek vissza 2021-hez képest. Ugyanakkor a zöldmezős beruházások, az elektromos járművekhez kapcsolódó akkumulátorgyáraknak köszönhetően, 53 százalékkal nőttek tavaly 2021-hez képest. Ennek köszönhetően az FDI projektek összege 2008 óta először haladta meg az M&A tevékenységek értékét. A kínai beruházások 88 százaléka négy országba irányult: Németországba, Franciaországba, az Egyesült Királyságba és Magyarországra. Az európai kormányok azonban a fokozzák a kínai befektetések ellenőrzését és fontolóra veszik különböző kereskedelmi korlátok bevezetését is. A kialakuló viták középpontjában a kereskedelmi egyensúlyhiány, az emberi jogok kérdése, a technológiai versenyképesség, illetve a politikai feszültség áll. Vannak ugyanakkor olyan területek, ahol mindkét fél együttműködése jelentős potenciállal rendelkezik, például az infrastruktúra fejlesztése és az innováció terén. Magyarország stratégiai földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően fontos szerepet játszik az Európai Unió és Kína közötti gazdasági kapcsolatokban, amit jól mutat, hogy tavaly a Kínából érkező import értéke meghaladta a 12 milliárd eurót, amely a tizedik legmagasabb érték volt az unióban.

Vita az EU és Kína között

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a legutóbbi pekingi megbeszélését követően kijelentette, hogy az Európai Unió és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatok egyre kevésbé kiegyensúlyozottak, míg a kínai elnök inkább a gazdasági együttműködésre helyezte a hangsúlyt a találkozót követő sajtótájékoztatón. Idén a vita leginkább az átalakulóban lévő járműipart érinti. Az Európai Bizottság attól tart, hogy Kína a bőséges állami támogatással „tisztességtelenül” olcsó járműveket gyárt, amelyek olyan sebességgel és mértékben árasztják el az EU piacát, hogy veszélyeztetik az unió saját elektromos autógyártását. Az európai autógyártást nagymértékben hajtó Németország több tisztviselője is úgy véli, hogy a pekingi reagálás árthat a Kínába irányuló exportőröknek és megnehezítheti az ottani nagy beruházásokat végrehajtó európai vállalatok életét. Az Euractiv – amely egy uniós politikára specializálódott hírportál – a júniusi jelentésében kiemelte, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti feszültség növekedésével az unió célja, hogy megtalálja az egyensúlyt a gazdasági érdekek, geopolitikai lojalitás és értékek közt. Az unió által nemrégiben előterjesztett gazdasági stratégiai jelentés kiemeli, hogy az EU csökkentse a harmadik országtól való függőségét a kulcs-fontosságú ágazatokban.

Ha nem Kína, akkor melyik térség?

A kínai kereskedelmi kapcsolatok romlásával az Európai Uniónak helyettesítő piacokra lenne szüksége. Itt szóba jöhetnek más feltörekvő piacok, mint például India, Brazília, vagy akár az amerikai kapcsolatok további elmélyítése, azonban ez hasonlóan szembe menne azzal a gazdaságbiztonsági stratégiával, amely a függőségek csökkentését célozza a kulcsfontosságú ágazatokban, amellett, hogy infrastrukturális kérdéseket is felvetne. Elég belegondolni abba, hogy az orosz-ukrán háborút követően az addig biztos és olcsó orosz energiaforrások hiánya milyen mértékű emelkedést eredményezett a nyersanyagok piacán. A másik megoldást az jelentheti, hogy az unió belső piacát megerősítik és az önfenntartó termelés ösztönzését helyezik előtérbe, azonban érdemes látni, hogy Kína azonban számos nyersanyag kitermelésében komparatív előnnyel rendelkezik az európai gazdasághoz képest. Magyarország elsősorban a gazdasági együttműködés megerősítésére fókuszál, ezáltal enyhítve a gazdaságok közötti feszültséget. Ugyanakkor ez nemcsak a kínai, hanem az amerikai kapcsolatok megerősítését is célozza, amely irányadó példa lehet az unió tagállamainak.

Borítókép: NurPhoto via AFP

Ezek is érdekelhetnek

További híreink