A megállapodás – amely az Estée Lauder közleménye szerint mintegy 1 milliárd dollár bevételt hoz a cégnek évente – az amerikai kozmetikai gyártó történetének eddigi legnagyobb üzlete. A két cég közötti tárgyalásokról augusztusban jelentek meg az első értesülések – írja a vg.hu, és az ügylet lezárása még 2023 első feléig húzódhat.
Ford amerikai divattervező és filmrendező 2005-ben alapította a saját magáról elnevezett cégét. Korábban a Gucci-ház újradefiniálásával és meghökkentő hirdetéseivel, reklámfilmjeivel vált híressé a szakmában, de az Yves Saint Laurent márka igazgatója is volt.
Képek: Getty, Shutterstock