Az első világháború hőseiről megemlékező bélyegsorozatot mutattak be

Hírek
Az első világháború végének századik évfordulójára készített bélyegeket mutattak be a Terror Háza Múzeumban, melyek hős magyar katonákat ábrázolnak. Az elkészült művek célja a hősök előtti tisztelgés, akik életüket áldozták a hazáért.

A XX. Század Intézet és a Centenáriumi Emlékbizottság gondozásában, a Magyar Posta, valamint  a Hadtörténeti Intézet és Múzeum segítségével elkészült bélyegek tíz hős katona portréját ábrázolják, akik az első világháborúban küzdöttek a hazáért.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója köszöntőbeszédében hangsúlyozta: nekünk, magyaroknak nem csak az emberi és anyagi áldozatok voltak fájóak, hanem a megalázó béketárgyalások és az ország területeinek elcsatolása is a világégést követően.

„Emlékeznünk kell az elődeink által hozott áldozatokra" – mondta a történész, majd hozzátette: „Magyarország kormányának köszönhetően jött létre a Centenáriumi Emlékbizottság, mely rengeteg programmal és eseménnyel járult hozzá, hogy emlékezetünkből ne tűnjenek el a múlt hősei."

Schmidt Mária köszöntet mondott a bélyegeken található grafikák megalkotójának, Heffele Glóriának, majd kiemelte: „a tíz megörökített katona azt a három és fél millió hazafit szimbolizálja, akik az első világháborúban harcoltak az országért."

Az első világháborúban minden korábbinál gépiesebbé vált a gyilkolás, szinte személytelen lett az öldöklés – jelentette ki.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter az emlékezés és az emlékeztetés fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen a bélyegeken szereplő katonák megérdemlik, hogy ne felejtsük el őket, mert igazi példaképek.

A vezérezredes kiemelte: ma a hazát nem csak a katonaság kötelékein belül lehet védeni és szolgálni, hanem a civil élet munkahelyein és vállalatainál is.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki maga is tevékenyen részt vett a bizottság munkájában, kiemelte, hogy minden magyar hősre emlékezni kell, nem csak azokra, akik elestek, hanem akiket elfogtak, megsebesültek vagy harcoltak a háborúban.

A politikus hangsúlyozta: „bár hazánkat derékba törte Trianon, a náci, valamint a szovjet megszállás is, ám Magyarország mégis létezik, s itt vagyunk a Kárpát-medencében."

„Ezeket a bélyegeket kéne ragasztani arra a levélre, amit Jean-Claude Junckernek küldenénk, hogy felvilágosítsuk őt Erdély történelméről" – utalt Rétvári Bence az Európai Bizottság elnökének megbotránkoztató nyilatkozatára, miszerint Erdély elcsatolása ünnep Európa számára.

Az államtitkár szavai szerint a győztes katonai hatalmak fölényüket szellemi fölénnyé akarták átfordítani, más nemzetek uraivá akarták válni. A képviselő azonban kijelentette: minden európai országnak tisztelnie kell a másikat, minden állam szuverén állam Európában.

Schamchsula György, a Magyar Posta vezérigazgatója beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a posta mindig is híd volt az emberek között, ami a világháború idejében különösen fontos volt, hiszen információkon kívül a levelek reményt is adtak mind az otthon maradottaknak, mind a katonáknak is.

Az ünnepélyes bemutatón hagyományőrző katonák és katonazenekarok színesítették a programot.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink