Az elektromos autók miatt megszűnnek a munkahelyek?

Hírek
Az elektromos autózás elterjedésének hatására egyes becslések szerint 2030-ig összesen 600 ezer állás szűnhet meg az európai autóiparban. Mások szerint ugyanakkor lényegesen több, kifejezetten a villamosított autókhoz értő dolgozót vesznek majd fel, mint amennyit a hagyományos autókkal kapcsolatos munkahelyekről elbocsátanak. Hogy mi az igazság, mire kell számítani a munkaerőpiacon az elektromos autók elterjedése miatt, az a jövő heti konferenciánkon kiderül.

Az elektromos autók gyártása egyes vélemények szerint kevésbé nyereséges, mint a robbanómotoros járműveké, így az autógyárak előtt álló probléma ma már nem csupán technológiai, sokkal inkább gazdasági jellegű. A Daimler számításai szerint egy elektromos Mercedesen feleannyi haszon van, mint egy benzines vagy dízelváltozaton. Emiatt sokak szerint kézenfekvő megoldás, hogy bizonyos elemek gyártását ki kell szervezni, jellemzően Európán kívülre, ami viszont munkahelyeket veszélyeztet – főleg Németországban, de akár Magyarországon is.

Az AlixPartners tanácsadó cég számításai alapján az elektromos hajtás gyártása 40 százalékkal kevesebb munkaerőt igényel, mint a robbanómotoroké, ami önmagában 112 ezer európai munkahely elvesztését jelenti a beszállítóknál még az igazán nagy kiszervezések előtt. Azokkal együtt pedig 2030-ig összesen 600 ezer állás szűnhet meg az európai autóiparban.

Ezzel szemben az AlixPartners szakértői úgy vélik, hogy középtávon, a hibridizáció miatt 25 százalékkal nő a munkaórák száma az autógyárakban. Európában 40 ezer dolgozó munkáját érinti a változás, 16 ezer hagyományos autókkal kapcsolatos munkahely megszűnik, de 24 ezer kifejezetten a villamosított autókhoz értő dolgozót vesznek majd fel.


Boros Árpád, a KPMG szenior menedzsere

Hogy mi az igazság, milyen munkaerőpiaci hatása lehet valójában az elektromos autók elterjedésének, az a jövő heti konferenciánkon kiderül. A témával foglalkozó kerekasztal-beszélgetés résztvevői Boros Árpád, a KPMG szenior menedzsere; Aczél László, a Young and Rubicam ügyvezetője és Erdélyi Péter, Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke lesznek.

A Figyelő 2018-ban egy tematikus konferenciával indítja az évet, ahol azt mutatjuk be, milyen lesz a jövő közlekedése, és mi lesz ennek a hatása a gazdaság, az üzlet és a tudomány világára. A célunk, hogy új megközelítésből dolgozzuk fel a témát, s a klasszikus konferenciák keretéből kilépve egy izgalmas, interaktív eseményt hozzunk létre. A Figyelő Autózás 2.0 – Forradalom küszöbén című konferenciája február 22-én délután kezdődik Budapesten, a Larus Rendezvényközpontban.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink