Az egyetemeket segíti a Mészáros Csoport

Hírek Figyelo.hu
Kutatási-fejlesztési tevékenységekbe fog bekapcsolódni a vállalatcsoport.

Öt év alatt közel ezer tanuló tanulmányait támogatta a Mészáros Alapítvány – közölte Kelemen Beatrix Csilla, kuratóriumi elnök az alapítvány fennállásának ötödik, jubileumi konferenciáján, Egerszalókon a VG tudósítása szerint. Az alapító emlékeztetett, a Vál-völgyi fiatalok szülőföldön boldogulásának céljából hívták életre a programot, bízva abban, hogy biztos megélhetést jelentő munka megtalálása mellett a térség fejlődéséhez is hozzájárulnak. Az alapítvány ösztöndíjra a felsőoktatásban tanuló hallgatók jogosultak.

A Mészáros Csoport Magyarország öt vezető egyetemmel köt stratégiai együttműködési megállapodást

– jelentette be Mészáros Beatrix, a Mészáros Csoport operatív igazgatója a megállapodások aláírása során.

Hozzátette, ezek a megállapodások lehetőséget teremtenek, hogy jövőben részt vegyenek az egyetemeken folyó kutatás-fejlesztési tevékenységekben, amelyek egyúttal a gyakorlati képzési helyszínként is működnek. Hamarosan munkacsoportokat hoznak létre, amelyek tartalommal töltik meg e megállapodásokat. Hangsúlyozta, hogy az egyetemek azonnal igent mondtak a felkérésre.

Ugyanakkor nem előzmény nélküli az alapítvány részvétele az egyetemi kutatásokban, a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) jelenleg is együttműködnek. Rovó László, az SZTE rektora elmondta, hogy a világpiacon óriási verseny van, emiatt nagyon rövid döntéshozatali láncokra van szükség.

Ezek az elemek vannak ebben a szerződésben

– emelte ki az intézményvezető.

Ez mindkét fél számára egy gyümölcsöző keretmegállapodás – méltatta az együttműködést Fedeles Tamás, a Pécsi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese. A hallgatók számára olyan duális képzési programokat kívánnak biztosítani amely a munkaerőpiac elvárásaihoz közelít, ez mindkét fél számára kiemelt fontosságú – mutatott rá.

Fülöp Tamás Ferenc, a Neumann János Egyetem rektora emlékeztetett, hogy 2012-ben Kecskemétről indult el a duális képzés. Elsők között csatlakoztak a fenntartói modellváltáshoz.

Nagyon optimistán állunk a jövő előtt

– fogalmazott a rektor.

Mészáros Beatrix továbbá elmondta, hogy több mint 300 cégből áll a vállalatcsoport, amelyet az ország legtőkeerősebb cégcsoportjának nevezett, összesen 25 ezren dolgoznak náluk, ezzel Magyarország legnagyobb nem állami foglalkoztatójának számítanak. Az országban egyedülálló szakembergárdával rendelkezünk – hangsúlyozta Mészáros Beatrix, aki bemutatta a cégstruktúrát is.

  • Az építőipari cégek mind a megrendelésállomány, mind pedig az elvégzett kivitelezések szempontjából piacvezetőnek számítanak.
  • Az Opus Global az ország egyik legtőkeerősebb tőzsdebefektetési holdingja.
  • A Hunguest Hotels Zrt. Magyarország vezető vidéki szállodalánca.
  • Az Opus Tigáz hazánk legnagyobb vezetékes földgázelosztója.
  • A Talentis Agro Zrt. három fő stratégiai ágazatban fejleszt leginkább: növénytermesztés, tejelő szarvasmarha, árutojás.
  • A Bankholding (MKB Bank, Takarékbank,Budapest Bank), amely a 2023-ban befejeződő fúzióval második legnagyobb bank lesz Magyarországon.
    György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Tanítsunk Magyarországért program célkitűzéseit és eredményeit mutatta be. Ebben elsősorban nehéz sorsú gyermekeknek próbálnak támogatást nyújtani a tanulmányaik folytatásához.

Az a célunk, hogy 2030-ra minden gyerek, aki most általános iskolás, legalább rendelkezzen szakmával, érettségivel, vagy diplomával

– tette hozzá. A programban eddig 2326 mentorált vett részt, 549 mentor és 9 egyetem közreműködésével. A következő tanévben 1365 mentor mellett 5460 fiatal és immáron 13 egyetem vesz részt. Ennek alapján úgy számolnak, hogy 4 évvel a program indulása után a 2023/24-es tanévben már országos lefedettségűek lesznek, több mint 10 ezer mentorálttal.

(Boríótkép: Móricz-Sabján Simon)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink