Jelenleg mind a négy hazai orvosi egyetemen oktatnak orvos-beteg kommunikációt, méghozzá kimeneti tárgyként, tehát ha azon elhasal valaki, elvileg nem is kaphat diplomát. Hogyan kell beszélni a beteggel s őt tájékoztatni, hogyan kell etikusan közölni a végzetes diagnózist vagy a halálhírt, mind terítéken vannak. Tehát alap, hogy a "magának rákja van", végeztes mondatnak nem szabadna a folyosón felhangzania.
Egy korábbi cikkem okán igen sokat beszéltem szakemberekkel, a képzésben részt vevő orvosokkal és tanárokkal, tőlük tudjuk mindannyian, hogy e spricális terület kommunikációja milyen fontos.
Ez rendelő és nem kocsma
A bejelentést tevők öt százaléka a hosszú betegelőjegyzési és betegfogadási listák miatt panaszkodott, míg hat százalékuknak azzal volt probléméja, ahogy az orvosok és az ápolók beszélnek velük – legalábbis ez derült ki a Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) legutóbbi felméréséből. Összességében tizennégyezer bejelentés érkezett tavaly, szóval a felvetett problémákkal nem kevesen küzdenek. De hogy pontosan értsük, hogy mi a baja népnek: egyszerűen nem tetszik nekik, hogy olykor kocsmai stílusban beszélnek velük, kár lenne túlmagyarázni, mindenkinek megvannak a maga tapasztalatai.
Amikor az okoskodó beteg azt hiszi, hogy ő a főnök
De nézzük meg az érem másik oldalát is, méghozzá a betegek felől, hiszen minden interakcióhoz két fél szükséges, s nagyon súlyos hiba lenne mindent az egészségügyi dolgozókra kenni (habár a hivatkozott felmérés őket panaszolja be). Minden gyógyító számára ismerős az internetes önképzésen átesett és követelző beteg, amelyik ha tol egy kis hálapénzt is, tényleg az orvos főnökének képzeli magát, s változatlanul vannak olyanok is, akik ütni is képesek. Szerencsére velük a törvény betűje külön foglalkozik.
Mindenki idegbe' van
Mindenki ideges – nagyjából így lehetne összefoglalni egy a Figyelő Online által megkérdezett orvost. A magánszférában is praktizáló doktor szerint elégtelen személyzet a betegirányításra, "még le sem teszem a kabátom, máris ketten állnak mellettem a papírjaikkal". Alapvető rendszerhibának tartja a jelenséget, az állami rendszerben mindneki az ápolókat és az orvosokat "rángatja" a legapróbb ügyekben is, miközben a "»magánban« négy adminisztrétor jut tíz betegre". A nyugati egészségügyben – ahol szintén nem tökéletes minden – megfelelő team viszi a betegirányítást, mindenki tudja, hogy mi a dolga és a betegeknek is megfelelő információi vannak arról, hogy hová, mikor kell mennie. "Nálunk meg beállnak egy tíz méteres sorba, ott feszülnek, idegeskesneknek". És ott feszülnek – és idegeskednek – a kisablak mögött is.
Előre gyártott panelszöveg
"Belépni az ellátórendszer kapuján" önmagában sem egy kellemes élmény ha beteg az ember, pont az hiányzik bárkinek, hogy még ordítozzanak is vele, mert mondjuk késett két percet. Előjegyzett időpont esetén öt órát álni a folyosón, az bezzeg smafu.
Tényleg többektől hallom, hogy szinte már kész panelszövegeket raknak össze fejben, hogy adott esetben válaszolni tudjanak arra, ha a betegfelvételen "elfelejtenek" visszaköszönni és pofákat vágnak, de más helyzetekben se a köldöküket nézegessék a magasságos emberek előtt, ahogy az elmúlt ötven évben volt szokás. Jaj.
