Az ÁSZ 24 problémás kórház gazdálkodását vizsgálta meg

Hírek Figyelo.hu

24 egészségügyi intézmény gazdálkodási kockázatait értékelte az Állami Számvevőszék, és 16 kórház vezetője 2017. után kialakította a gazdálkodásban rejlő kockázatok kezelését, illetve megteremtette a közpénzekkel és az állami vagyonnal való átlátható, elszámoltatható, felelős, korrupciótól védett gazdálkodás garanciális feltételeit – közölte az Állami Számvevőszék.

Az hivatal arra is felhívta a figyelmet, hogy a 8 magas és közepes kockázatú egészségügyi intézménynél intézkedések szükségesek a fennálló kockázatok kezelése érdekében.

Az egészségügyi intézmények az alapvető közfeladatok ellátásához jelentős nagyságrendű közpénzt használnak fel és jelentős mértékű állami vagyont kezelnek. A közfeladatok ellátása során a társadalom alapvető elvárása, hogy az állampolgárok – a pénzügyi lehetőségek hatékony felhasználása mellett – a lehető legmagasabb szintű ellátást kapják a kórházakban.

Ugyanakkor az intézmények gazdálkodásában előforduló szabálytalanságok kockázatot hordoznak nemcsak a központi költségvetés egyensúlya és a nemzeti vagyon védelme, hanem közvetetten az állampolgárok számára rendelkezésre álló folyamatos, a jogszabályok által előírt minőségű egészségügyi ellátások biztosítása szempontjából is.

Az egészségügyi intézmények gazdálkodásának ellenőrzései révén az ÁSZ hozzájárult a szabálytalanságokból adódó kockázatok feltárásához, ezek intézményi szintű kezeléséhez, valamint – nemzetgazdasági szinten – az államháztartás szabályozott, átlátható és hosszú távon is fenntartható működtetéséhez.

Az ellenőrzés során a hivatal azt értékelte, hogy a kockázatértékelés alapján kiválasztott egészségügyi intézmények vezetői megteremtették-e a közpénzekkel, valamint az állami vagyonnal való átlátható, elszámoltatható, felelős és korrupciótól védett gazdálkodás garanciáit.

Ennek érdekében az ÁSZ az intézmények gazdálkodásának szabályozottságát, a beszámoló elkészítését, és annak leltárral való alátámasztottságát, valamint az előirányzatokkal való gazdálkodást ellenőrizte, mint lényeges területeket a 2015-2017. évek tekintetében.

Az ÁSZ ellenőrzése megállapította, hogy 2017-ben az ellenőrzött 24 egészségügyi intézményből 13 intézmény közepes, 11 intézmény magas kockázatú volt a lényeges területek összesített értékelése alapján.

Az ellenőrzött intézmények 2015-2017-ben az éves költségvetési beszámolóban szereplő mérlegtételek értékét nem támasztották alá leltárral, amelynek hiányában az éves költségvetési beszámoló nem mutatott megbízható és valós képet vagyoni helyzetükről.

A kötelezettségvállalásokról szóló nyilvántartás vezetésének hiányában a költségvetési előirányzatokkal való szabályszerű gazdálkodás, és felhasználás alapvető feltételeit nem teremtették meg. A belső kontrollrendszer szabályszerű kialakításáról pedig mindössze 3 intézmény (Bajai Szent Rókus Kórház, Kiskunhalasi Semmelweis Kórház, Szakorvosi Rendelőintézet Szigetszentmiklós) gondoskodott az ellenőrzött időszakban.

A 24 intézményből 16 intézmény már az ellenőrzés közben javította a feltárt szabálytalanságokat, hibákat, ennek eredményeként a gazdálkodásukban rejlő kockázatok az ellenőrzött időszakot követően (2017. után) csökkentek.

A belső kontrollrendszeren belül a kontrollkörnyezetet 9, a kontrolltevékenységeket 8, az integrált kockázatkezelési rendszert 6 intézmény alakította ki szabályszerűen. Történtek előrelépések az előirányzatokkal való szabályszerű gazdálkodás és a beszámolási kötelezettség szabályszerű teljesítése érdekében is. A megtett intézkedések eredményeként a 16 egészségügyi intézmény pénzügyi és vagyongazdálkodásában rejlő kockázatok is mérséklődtek.

Ugyanakkor a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet, illetve a nyíregyházi székhelyű Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház esetében a szabályszerű gazdálkodás feltételeinek kialakítása, a beszámoló leltárral való alátámasztottsága és az előirányzatokkal való gazdálkodás területén továbbra is fennállnak a kockázatok, ezért az intézmények magas kockázatúak.

  • A gyöngyösi Bugát Pál Kórház,
  • a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet,
  • az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet,
  • az Országos Onkológiai Intézet, az Országos Sportegészségügyi Intézet,
  • valamint az esztergomi Vaszary Kolos Kórház gazdálkodása továbbra is közepes kockázatú.

Az Állami Számvevőszék a jelentésben foglalt megállapítások alapján a 8 intézmény vezetője részére fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

(Borítókép: Billion Photos, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink