Az árbevételek negyede online jött

Hírek Figyelo.hu
Az új technológiák integrálása még csak gyerekcipőben jár Magyarországon.

A magyar vállalkozások 94 százalékának volt internetkapcsolata tavaly, 63 százalékuk rendelkezett saját honlappal is, és ugyan főleg a helyhez kötött internetkapcsolatot vették igénybe, a mobilinternet használata is jelentős – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Digitális Gazdaság, 2020 című kiadványából. A magyar cégek összes árbevételének 23 százaléka származott elektronikus kereskedelemből, informatikai szakembert a vállalkozások 29 százaléka alkalmazott, 40 százalékuk vett igénybe saját alkalmazottat, 63 százalékuk pedig külső szakértőt az informatikai feladatok ellátására.

Az internetszolgáltatók piaca továbbra is erősen koncentrált,

tavaly a 15 vezető, vagyis 10 ezer feletti előfizetéssel rendelkező szolgáltató cég a 10 millió előfizető 97 százalékát tudta magáénak. Az internet-hozzáférési szolgáltatások összes nettó árbevétele 326 milliárd forint volt, egy év alatt 8,2 százalékkal nőtt. Ezen belül a legnagyobb, 54 százalékos részaránnyal rendelkező mobilinternet bevétele 11 százalékkal emelkedett. Az árbevétel szintén jelentősen, 20 százalékkal bővült az optikai kategóriában. Az internet-előfizetések száma meghaladta a 10 milliót, a vezeték nélküli előfizetéseken belül évek óta meghatározó a mobilinternet, amely az összes internet-előfizetés 68 százalékát adta.

A digitális technológiák integráltsága még gyerekcipőben jár Magyarországon,

tavaly a vállalkozásoknak csak a 3 százaléka használt 3D-s nyomtatást, az unióban ugyanez az arány 5 százalék. Adathalmaz-elemzést pedig 6 százalék végzett, holott az unióban ez az arány 13 százalék volt.

(Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink