Az Állami Számvevőszék ügyel az önkormányzatokra

Hírek Figyelo.hu

A veszélyhelyzet időszakában különösen nagy jelentősége van a szabályozottságnak, ezért az Állami Számvevőszék kiemelt figyelmet fordít az önkormányzatokra. Az ÁSZ minden önkormányzatnak biztosítja, hogy elvégzi a hivatalok integritásának, vagyis korrupció elleni védettségének értékelését.

Az új ellenőrzési megközelítéssel az Állami Számvevőszék hozzájárul az összes magyarországi önkormányzat belső szabályozottságának, korrupció elleni védettségének erősítéséhez, a társadalmi bizalom fenntartásához – áll az Állami Számvevőszék közleményében.

Az Állami Számvevőszék még 2019 végén jelentette be, hogy az összes magyarországi önkormányzat korrupció elleni védettségének értékelésének elvégzi 2020-ban. Az ÁSZ 2020 elején a mintegy

3200 önkormányzatot előre értesítette arról, hogy márciustól ellenőrizni fogja az integritás alapú működésüket.

A megfelelő felkészülés, illetve az önkormányzati hivatalok és dolgozók tehermentesítése érdekében az értesítésekben az ÁSZ pontosan megadta a bekérendő dokumentumok listáját. Ez önkormányzatonként 26 olyan – jelen időben hatályos – dokumentumot jelent, amelyeknek folyamatosan rendelkezésre kell állniuk, ugyanis ezek biztosítják az adott önkormányzat működésének szabályozottságát.

Egy önkéntes a választáskor használatos urnában hozza a megvarratott maszkokat a szombathelyi városházára (Fotó: Varga György / MTI)

A szabálykövetésnek és rendezettségnek a jelenlegi veszélyhelyzetben különösen nagy jelentősége van. Az ÁSZ elemzései szerint, ugyanis a rendkívüli állapot kiemelt korrupciós, illetve szabálysértési kockázatot jelent. Mindez azt jelenti, hogy az ellenőrzés támogatás a szabályok betartásához, ami megalapozza az önkormányzatok hatékony működését, és így hozzájárul a koronavírus elleni eredményes védekezéshez, ami mindannyiunk közös érdeke.

A két hónappal ezelőtt előre bejelentett digitális adatbekérések ütemezetten zajlanak, az ÁSZ

a következő hetekben minden magyarországi önkormányzattól bekéri az előre jelzett és megadott 26 dokumentumot.

Az értékelések során az ÁSZ együttműködésre törekszik az ellenőrzött szervezetekkel, hiszen a számvevőszéki ellenőrzések célja nem a hibakeresés, hanem a közpénzügyi helyzet javítása, a közpénzt használó és közvagyont kezelő szervezetek szabályozottságának, korrupció elleni védettségének erősítése, végső soron az egyes önkormányzatok működését övező közbizalom további erősítése.

.

Borítókép:

Ezek is érdekelhetnek

További híreink