Az Airbnb nem (csak) a gazdagok játéka

Hírek figyelő.hu
Nem csupán fizetéskiegészítésként funkcionál, hanem sok család megélhetéséhez is hozzájárulhat a rövid távú lakáskiadás. Ugyanakkor az Airbnb-lakásokra vonatkozó szabályozás körül továbbra is sok a kérdőjel.

Az Airbnb-házigazdák 42 százaléka nevezte kiemelkedő jelentőségűnek az ebből származó jövedelmét, míg 11 százalék számára ez az elsődleges bevételi forrás – derül ki az Airbnb anyacégének felméréséből, ahogy az is, hogy a kiadásból származó többletjövedelmet az emelkedő megélhetési költségek fedezésére fordítják – írta az Index.

Az Európai Unión belüli Airbnb-hostok több mint 40 százaléka állítja, hogy a rövid távú lakáskiadás segített fedezni a növekvő élelmiszerárak jelentette terheket, illetve egyéb költségeket is tudtak fedezni belőle. Több mint egyharmaduk mondta, hogy a többletjövedelem segíti a megélhetésben.

Mint írják, a vállalat a szolgáltatás folyamatos javításán dolgozik, a változtatások pedig a teljes turizmusra hatással vannak. A frissítések hatására ugyanis Európa legforgalmasabb turisztikai gócpontjai mellett az eddig kevésbé frekventált területek is figyelmet kaptak – derül ki az Airbnb 2022-es jelentéséből.

Ez főként a főváros–vidék viszonylatban mutatkozik meg, az ajánlások útján történő forgalomterelés hatására ugyanis a koronavírus-járványt követően 55 százalékkal nőttek a vidéki desztinációk 2022 első háromnegyed évében 2019 azonos időszakához képest.

Mindeközben számos országban tisztázatlan a rövidtávú lakáskiadás működése. Legutóbb New York-ban szigorítottak: eszerint szeptember 5-től a lakáskiadóknak hivatalos engedéllyel kell rendelkezniük, illetve 145 dollár regisztrációs díjat kell fizetniük. A törvény hatása pedig már látszik, a New York-i illetékes hivatal ugyanis a 3250 beadott kérelemből mindössze 257 regisztrációját hagyta jóvá augusztus végéig, ami az eddigi Airbnb-kínálat (43 566 lakás) alig több mint fél százaléka – a Skift információi szerint.

„Az új szabályozással New York város turizmusára, illetve több ezer turizmusból élő New York-i kisvállalkozóra mérnek csapást” – értékelte a törvényt Theo Yedinsky, az Airbnb globális igazgatója. A vállalat adatai szerint több mint 80 ezer szállásfoglalást regisztráltak a törvény hatályba lépésétől, vagyis a szeptember 5-tól kezdőd időszakra, ezek sorsa egyelőre kérdéses.

Borítókép: AFP

Ezek is érdekelhetnek

További híreink