Az adóterhek csökkentése a legfőbb cél

Hírek MTI
Újabb gazdaságvédelmi akcióterv készül 2020-ban.

Az Európai Unió gazdaságának lassulása és a világgazdasági kockázatok miatt a Pénzügyminisztérium 2020 első felében újabb gazdaságvédelmi akciótervet terjeszt a kormány elé – közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára. Banai Péter Benő

a vállalkozások adóterheinek csökkentését nevezte az új akcióterv legfontosabb céljának.

A tervezett változtatásokat elsősorban a magas foglalkoztatási szint fenntartásával indokolta.

A PM emellett további közép- és hosszú távú intézkedéseket is kidolgoz, hogy javítsa az üzleti környezetet, illetve az oktatás, a képzés, a foglalkoztatás és a gyermekvállalás feltételeit – mondta.

Az államtitkár szerint a gazdaságvédelmi intézkedéseket az idén elfogadott első akcióterv eredményei is igazolják.

Csökken az adónemek száma

A 2019-ben életbe lépett változások közül kiemelte a szociális hozzájárulási adó csökkentését, a fejlesztési adókedvezmény szabályainak módosítását, illetve az adóelőleg-feltöltési kötelezettség eltörlését.

Januártól csökken az adónemek száma, a kisvállalati adó mértéke, mérséklődik a szálláshely-szolgáltatók adófizetési kötelezettsége, bővülnek a kutatási-fejlesztési kiadások és a kistelepüléseken építkezők támogatásai – tette hozzá. Várakozása szerint a gazdaságvédelmi intézkedések 2020-ban éppúgy hozzájárulnak a növekedéshez, mint a PM adatai alapján 4,9 százalékosra becsülhető idei bővüléshez. Banai Péter Benő hangsúlyozta, hogy

2019 a hetedik olyan év, amikor a belföldi növekedés felülmúlja az EU-átlagot.

Ennek köszönhetően – mint mondta – a magyar gazdaság 2013 óta 30 százalékkal bővült.

(Borítókép: Kallus György)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink