Augusztusban sem nyaralt a tőzsde

Hírek
A nyár utolsó hónapjában sem pihent meg a BUX, szinte már menetrendszerűen döntött ismét történelmi csúcsokat. A hónap során több alkalommal is 37 ezer környékén járt az index, hogy aztán a hónap második felében végleg átlépje a bűvös határt.
Azonban itt sem pihent meg a magyar tőzsde részvényindexe, mert a 37 ezres határt is átlépve 38 092 ponton állapodott meg. Augusztus a jelentési szezon eleje, ebben a hónapban tették közé második negyedéves eredményeiket a legnagyobb magyar hazai tőzsdei cégek. Jelentett az OTP, a Richter, a MOL, a
Magyar Telekom, az Állami Nyomda, és újonc tőzsdei cégként a Waberer’s is. Valamennyien erős negyedévről számoltak be, ami vélhetően boldoggá tette a befektetőiket. Ami a részvénypiaci forgalmi rangsort illeti, a tőzsdetagok közül a WOOD állt az élre, második a Concorde, harmadik az Erste lett.
 
Augusztusban 212,3 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonnali részvénypiacán, ami nemcsak a júliusi érteket haladja a meg (198,2 milliárd forint), de a tavalyi év hasonló időszakában mért értéket is (158,36 milliárd forint). A nyári szabadságolások még mindig meglátszanak a forgalmi adatokon, a napi átlagforgalom az augusztusi 23 kereskedési napon 9,2 milliárd forint volt, ami kevesebb az előző havi (9,4 milliárd) értékhez képest, de jelentősen meghaladja a tavaly augusztusi értéket (6,9 milliárd).
 
Augusztus az árfolyam emelkedések tekintetében a kisebb kapitalizációjú Standard kategóriás papírok esetében nem volt annyira izgalmas, mint a július, de érezhetően volt mozgás náluk is. Közülük például a Nordtelekom 66,7 százalékot, az Enefi 34 százalékot, a Konzum pedig 24 százalékot emelkedett.
 
Borítókép: BÉT

Ezek is érdekelhetnek

További híreink