Átvette a Nobel-díjat Karikó Katalin és Krausz Ferenc

Hírek
Vasárnap tartották a Nobel-díjak átadási ceremóniáját Stockholmban, a két magyar kutató, Karikó Katalin és Krausz Ferenc is átvette a díját.

A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését a díjazottaknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a stockholmi hangversenyteremben rendezett díszes ceremónián. A Nobel Alapítvány nevében Astrid Söderbergh Widding, a kuratórium elnöke köszöntötte a díjazottakat.

Beszédében hangsúlyozta:

Alfred Nobel üzenete nagyon világos számunkra: ő abban hitt, hogy az irodalom, a tudomány és a béke érdekében végrehajott cselekedetek előreviszik a világot.

Krausz Ferenc fizikusnak két francia tudóssal, Pierre Agostinivel és Anne L’Huillier-vel megosztva, az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereiért ítélték oda a fizikai Nobel-díjat.

Karikó Katalin az amerikai Drew Weissmannal megosztva az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért kapta meg az orvosi-élettani Nobel-díjat.

Drew Weissman elmondta: Katalin rájött arra, hogy meg kell figyelni azt, hogy az RNS különféle formáira hogyan válaszolnak a sejtek.

A ceremónián 1560 meghívott vendég vett részt, köztük a díjazottak családtagjai, korábbi díjazottak, a királyi család tagjai, a díjat odaítélő intézmények képviselői, a svéd kormány és parlament tagjai, valamint a diplomáciai testületek képviselői.

További részletek, videó itt

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetnek

További híreink