Átvenné az arany helyét a bitcoin

Hírek Figyelo.hu
Noha a 2020 elején tapasztalt világvége-hangulat szerencsére messze van már, és jó ideje inkább a koronavírus okozta sebek begyógyulására koncentrál a világ, az elmúlt egy év eseményei mégis újra előtérbe helyezték a menekülőeszközök fontosságát.

Hosszú évtizedeken keresztül tartotta magát az a befektetői nézet, hogy ha nagy baj van a világban, akkor az arany a megoldás. Sok esetben még attól sem riadtak vissza a befektetők, hogy az arany fizikai tartásának extra költségeit is vállalták, mert úgy vélték, bármi történhet a világban, az aranytartalékokat mindig pénzre lehet váltani – írta a VG.hu.

A világ azonban sokat változott, és most egy olyan eszköz igyekszik átvenni az arany szerepét, amelyet ha akarnánk sem tudnánk a fiókban, a zoknik alá vagy az otthoni széfbe rejteni, mert egyszerűen nincs fizikai megjelenése.

Vajon átveheti az arany szerepét a bitcoin vagy a kriptodevizák bármelyike?

A versenyzők vizsgálatát kezdjük az „idősebb” játékossal, vagyis az arannyal, amely mintegy 8000 éve van jelen az emberiség életében, és mivel kezdetektől fogva ritka fémnek számított, mindig is értékes és különleges volt. Eleinte elsősorban ékszerekhez és díszítőelemként használták, később azonban egyértelmű szerepet kapott az értékmegőrzésben és a cserekereskedelemben is. A modern korokban sokszor a pénz szerepét is átvette, majd később a pénzeszközök fedezetéül szolgált.

Évszázadokon keresztül egyenlőségjelet lehetett tenni a kincs és az arany közé, vagyis aki aranyat talált, az kincset talált, és fordítva.

A 20. és 21. században már egyértelműen befektetési eszköz az arany, és azon belül is elvitathatatlan a menekülőeszköz-szerepe, vagyis ha bármilyen súlyosabb probléma alakult ki a világban, sokan nyúltak az aranyhoz, bízva az értékállóságában. A 2010-es évek elejétől azonban mintha ez a szerep kicsit háttérbe szorult volna, és sokáig nem érzékelhettük a látványos együttmozgást. Az évtized legvégére tért vissza újra, ami 2020-ba fordulva egy történelmi rekord elérésében csúcsosodott ki a járvány elterjedésével és a világgazdaságra mért hatásával.

Mint írták, a soha nem látott gazdasági vészfék azonban nemcsak az arany számára hozott szárnyalást,

hanem egy rendkívül fiatal eszköz számára is, amelyet gyűjtőnéven csak kriptodevizának hívunk.

2009-ben a bitcoin megjelenésével került be a köztudatba, és alapos hullámvasutazás jellemezte nemcsak a megítélését, hanem az árfolyamát is. A kriptodevizák digitális eszközök, amelyeket egy titkosítással védett hálózaton tárolnak, és habár egyre több helyen használhatók fizetésre is, sok szempontból nem felelnek meg a pénz definíciójának. Népszerűségüket nemcsak technológiai újdonságaiknak köszönhetik, hanem egyfajta lázadó (jegybankoktól független) megjelenésüknek is.

Tavaly, a világ összeomlása közepette, úgy kerültek a befektetők fókuszába, hogy korábban sokan már leírták őket, miután a kezdeti sikerek után a fejlődésükben látványos töréspontok jelentek meg. Az újabb világszintű válságban már nemcsak a jövő fizetőeszközeinek lehetőségét látták bennük.

A jelenkor menekülőeszköz-szerepére ­elsősorban a bitcoin tart igényt, de annak len­dületéből táplálkozva a többi kriptodeviza is.

Jogosan merülhet tehát fel a kérdés, hogy vajon átveheti-e az arany szerepét a bitcoin, és a jövő technológiája lesöpörheti-e a több ezer éves múltat, ahogy a világ fejlődése során jó néhány eszközzel ez megtörtént.

Egyre több jel utal arra, hogy ebben az esetben azért a hatalomátvétel nem lesz annyira egyszerű. Az utóbbi hetekben az arany ismét magára talált, és az 1900 dollár átlépésével egyértelmű jelzést adott, hogy nincs kizárva az újabb történelmi rekord elérése. Számos jegybank jelentősen növelte az aranytartalékát, köztük a Magyar Nemzeti Bank is, amely a következő indoklást is szerepeltette a vásárlásról szóló közleményben:

Az arany hitel- és partnerkockázattól mentes eszközként minden gazdasági környezetben hozzájárul az országgal szembeni bizalom erősítéséhez, aminek köszönhetően továbbra is világszerte az egyik legfontosabb tartalék eszköz az államkötvények mellett.

Ezzel szemben a bitcoinnak, annak ellenére, hogy rendkívüli árfolyam-emelkedésre képes, sok szkeptikus nézettel kell megküzdenie, és rendkívül volatilis mozgásai sem feltétlenül azt támasztják alá, hogy hosszú távú értékmegőrzés szempontjából felvehetné a versenyt az arannyal. Már csak azért sem, mert unokáink minden bizonnyal nagy örömmel fogadják majd, ha egy-egy aranyérmét találnak az örökölt lakás elrejtett fiókjaiban, de nem fognak tudni mit kezdeni a walletban rejlő bitcoinnal, ha nem lesz róla tudomásuk.

(Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink