Atomerőművet építene két lengyel milliárdos

Hírek Figyelo.hu

 

Zygmunt Solorz és Michał Sołowow

Zygmunt Solorz és Michał Sołowow, a két leggazdagabb lengyel vállalkozó nemrég jelentette be közös projektjét,

egy négy-hat kis méretű blokkból álló nukleáris erőmű megépítését a Varsótól 230 kilométerre délnyugatra lévő Pątnówban.

Az SMR-ek (small modular reactors) kisebb kapacitású, önállóan is üzemelni képes reaktorok, modulok, amelyek egymás mellé telepítve nagyobb energiaigényt is képesek kielégíteni. A két üzletember szerint más lengyel vállalkozók, cégek is hasonló beruházásokat terveznek.

A lengyel energiatermelés még több mint kétharmada szénalapú,

16 százalék gáz- és biomassza-égetésből származik, a maradék nagyját pedig szélturbinák, napelemek biztosítják. A teljesen megújuló forrásokat gyors tempóban bővítik, de atomreaktorok nélkül nem valósítható meg az energiaforradalom. A kormány tavalyelőtt tűzte ismét napirendre egy nagy, 6-9 gigawattos nukleáris erőmű építési tervét, de megvalósulása esetén is a tervezett hat blokkból az első leghamarabb a 2030-as évek közepéig helyezhető üzembe. Addigra a kis reaktorokból álló atomerőmű már javában teljes kapacitással működik majd. Az első, 0,3 gigawattos modul kilenc esztendő múlva energiát fog termelni, a többieket évente állítják „csatasorba” – mondta a két nagyvállalkozó, aki 4,8 milliárd eurót fordít a projektre.

A programban kulcsszerepet játszik a Zygmunt Solorz által kétharmadrészt tulajdonolt ZE PAK (Zespół Elektrowni Pątnów-Adamów-Konin) ligniterőmű és Michał Sołowow Synthos nevű globális csoportja, illetve annak zászlóshajója, a szintetikus gumit is gyártó óriási vegyipari cég.

A két főszereplő a hasonló nagyságú, 200-200 ezer fős Radom, illetve az attól 70 kilométerre lévő Kielce városában született.

Előbbiben Solorz, 1956-ban, utóbbiban hat évvel később Sołowow, aki az idén is az első helyen szerepel a leggazdagabb lengyelek listáján. Jelenlegi nettó vagyonát 15,6 milliárd złotyra (3,433 milliárd euró) becsülik. Solorz a második helyen áll 13,11 milliárd złotyval (2,9 milliárd euró). Mindketten az 1990-es évek elején gyűjtötték be első millióikat, használt autók németországi importjából. Elsősorban Wartburgokat és Trabantokat értékesítettek odahaza.

Zygmunt Solorz üzleti karrierjének két kulcsfontosságú pillanata volt: 1992–93-ban megszerezte az első privát műsorszolgáltatási engedélyt egy országos televíziós csatorna, a Polsat számára, és 2011-ben átvette a Polkomtel telefonszolgáltatót. Kereskedelmi tévéje tavalyelőtt a legnézettebb adó volt, 13,30 százalékos piaci részesedéssel, de ennél lényegesen nagyobb nyereséget termel számára a Plus mobilhálózat és a Cyfrowy Polsat műholdas platform. Utóbbi Közép- és Kelet-Európa legnagyobb televíziós szolgáltatója az előfizetők számát tekintve, és az ötödik Európában. A ZE PAK három lignittüzelésű egységével a negyedik villamosenergia-termelő Lengyelországban.

Ami Michał Sołowowot illeti, termékei valószínűleg minden lengyel házban megtalálhatók, hiszen ő Európa legnagyobb polisztirol (hungarocell)-gyártója, valamint a második legnagyobb padlólemez- és csempekészítője.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.

Cseh milliárdosok pere Amerikában

(Borítókép: A Ze Pak patnowi ligniterőműve 2030-ig onthatja a füstöt. Itt mindenképp lesznek atomreaktorok, mert a kormány is kinézte magának a helyszínt. (PuzzlePix/Shutterstock)

További híreink