Átdolgozta a futárok díjazását a foodpanda

Hírek Barát Mihály
A katás adózási forma módosítását követően a foodpanda teljesen átgondolta a futárpartnerek díjazását és átlagosan 18 százalékkal emelte az azonos teljesítmény mellett megkereshető összeget – közölte a cég.

– A kata-törvény módosításának bejelentése óta egyértelmű, hogy a futároknak új adózási formát kell keresniük és hogy sokuknak emelkednek az adóterhek. A foodpanda az elmúlt hetekben egy olyan díjazás bevezetésén dolgozott, amit a futárpartnerek már régóta kértek és ami az ország különböző szegleteiben dolgozó, különböző járműveket használó és különböző mennyiségben kiszállító több mint négyezer futárpartner számára egyaránt ellensúlyozza a megnövekedett adóterheket – áll a foodpanda ma kiadott közleményében.

„A futárpartnerek visszajelzéseiből tudjuk, hogy szeretik a rugalmasságot és motiválja őket a magas teljesítmény kiemelt díjazása. Ezt a szempontot is figyelembe véve végül többet emeltünk a díjazáson, mint az összes futárunknál jelentkező többletadó összege. Az új díjtábla szerint átlagosan 18 százalékkal emeltük a díjakat, és mivel nem fix, hanem teljesítményalapú díjazásról van szó: aki ugyanannyit dolgozik, többet kereshet, aki pedig többet vagy hatékonyabban dolgozik, sokkal többet kereshet” – mondta el Juhász István, a foodpanda ügyvezető igazgatója.

– Természetesen vannak különbségek kiszállítási zónák között, de mindenhol arra törekedtünk, hogy a lehető legtöbbet enyhítsünk a terheken. Számításaink szerint főtevékenységként is megéri majd a futárkodni a jövőben, egy főállású munkát kiegészítve pedig kifejezetten jól kereső alternatívát nyújt más tevékenységekkel szemben, hiszen számukra nem jelent magasabb adóterhet például az átalányadózás – tette hozzá Juhász István.

A cég szerint az első visszajelzések pozitívak voltak, és bár vannak akik felhagynak a futárkodással, jópáran érkeznek is a hónap közepén bejelentett új konstrukció hírére. Egy ekkora, rendszerszintű sokk ellenére a cég felmérése szerint futárpartnereik csak tíz százaléka jelezte, hogy biztosan váltana. – Ez is mutatja, hogy a futárkodásnak igenis van jelene és jövője, és ez különösen igaz lesz az elkövetkező időszakra. A házhozszállításra szezonálisan változik az igény – ahogy az ősz közeledtével inkább tartózkodnak majd otthon az emberek, úgy nő a megrendelések száma, és új szolgáltatások beindítását is tervezzük. Ez mind hatással lesz a teljesítményarányos díjazásra is, és bízunk benne, hogy a megemelt futárdíjak hozzájárulnak ahhoz, hogy a rugalmas időbeosztásra vágyóknak a foodpanda továbbra is vonzó alternatívát jelentsen – tette hozzá Juhász István.

A foodpanda közölte azt is: a futárdíjak emelésén túl kedvezményes könyvelőpartnerek ajánlásával is támogatja a futárpartnereit. A vállalat arról is biztosította őket – tették hozzá –, hogy a jövőbeli kihívásokra – például a benzinár-stop lehetséges megszüntetésére – szintén reagál majd.

Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink