Arab karddal és baseball ütővel támadtak migráns gyerekek Belgiumban

Hírek
Két migráns gyerek támadott meg egy férfit Belgium Borgloon nevű városában. Nem ez volt az első alkalom, hogy karddal és ütőkkel fenyegették meg a helyieket, de most használták is ezeket.

Meglehetősen paprikás a hangulat a belga kisvárosban a nemrég megnyitott Kabir éjjel nappali élelmiszerbolt és egy közeli kávézó vendégei között.

A probléma oka, hogy a kávézóban fogyasztók sokszor parkolnak az élelmiszerbolt vendégei számára fenntartott,  amúgy sem túl sok helyre. 

Mindennapos probléma a kevés parkolóhely, de az ebből fakadó vitás ügy elrendezése nem hétköznapira sikeredett Belgiumban – számol be a helyi média. Múlt pénteken ugyanis a kávézó egyik vendége szeretett volna leparkolni az élelmiszerbolt számára fenntartott helyek egyikén. A bolt tulaja ez után egyszerűen megpróbálta eltolni a valószínűleg rossz helyen álló autót. Az autó tulaja nem vette jó néven a hatóságoktól megszokott intézkedést, számon is kérte a boltost. A szóváltás során hirtelen két migráns gyerek jelent meg baseball ütővel és egy arab jellegű karddal (szablyával). 

A szóváltás gyorsan dulakodássá fajult. A gyerekek szinte félholtra verték a kávézó vendégét, Luc V-t kórházba kellett szállítani. "Négy centiméteres vágás keletkezett a fülem mögött. A fülporcaimat annyira széttörték, hogy össze kellett varrni azokat." –  magyarázta a férfi.

A rendőrség nyomoz az elkövetők után. A bolt tulajdonosát már kihallgatták, a fegyvereket lefoglalták. 

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetnek

További híreink