Amikor Trump bókol

Hírek
Abból csak baj lesz, megint kapott a fejére az amerikai elnök, mert szép nőnek találta Brigitte Macront. Szexizmusról és diplomáciai bakiról írnak a lapok, jobban tette volna Trump, ha marad az időjárásnál.  

Történt, hogy a hivatalos francia-amerikai elnöki találkozón Trump elismerő szavakkal illette a francia első asszonyt, kifejezetten a külsejét, szó szerint a fizikai állapotát. Nem gusztálgatta hosszasan, kínosan, csak bókolt a 64 éves Brigitte Macronnak, aki  – egyébként  – tényleg kitűnően néz ki. Nem tette hozzá, hogy a korához képest vagy ehhez hasonló bárdolatlanságot, csak bókolt.

Persze kényes a téma, aknamező, hiszen mindkét pár között jelentős a korkülönbség, csak Macronék a statisztikailag ritkább rubrikába tartoznak, ez azért okozhat némi feszengést. Tabusítani nincs mit, a korkülönbség látható.

Rögtön felhorkant a vérfeminista kórus, micsoda skandalum utalást tenni egy nő külsejére, botrányos szexizmus, zaklatás – forrongnak a közösségi oldalakon. Persze Trump korábbi, nőkre tett megjegyzései adtak bőven okot kritikára, de ezúttal talán nem lőtt túl a célon, kedves akart lenni. A maga módján, és nem a feministák elvárásai szerint. Lesz is ebből baja megint.

Borítókép: MTI/EPApool/Michel Euler

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink