Amerikai horror: a születés előtt bármikor lehet abortálni a magzatot

Hírek
New York állam demokrata többségű törvényhozó testülete elérte, hogy a még meg nem születetteket bármikor lehessen abortálni. A megszavazott törvényjavaslatnak a „Reprodukciós Egészségügyi Törvény” nevet adták.

Újabb agymenés a haladóktól. New York állam demokratái megoldották, hogy a még meg nem született gyermekeket bármikor lehessen abortálni, ha azt a nő egészségügyi állapota indokolja. Természetesen az egészséges állapot nincs definiálva, így könnyen ki lehet játszani ezt a kikötést.

„Ez a törvény a nők, az egészség, az oktatás, a környezet és az igazságügyi reform érdekeit fogja védeni” – idézte az amerikai Daily Wire portál Andrea Stewart-Cousins demokrata képviselőnő gyenge érveit.

A törvény az abortuszt a gyilkosság definíciójából és a büntető törvénykönyvből teljesen eltávolítja, teljesen legálissá téve akár a várható születés előtt pár nappal is a terhesség megszakítást.

Természetesen rengetegen támadják a törvényt, köztük több egyházi és életpárti szervezet, Andrew Cuomo, az állam demokrata kormányzója szerint azonban akik a javaslatot ellenzik, nem igazi “new yorkerek”, mert – véleménye szerint – New York állam lakosai ennél sokkal szabadabb” felfogásúak. A kormányzó szerint az “extrém konzervatívokra” – akiket fegyvermániásoknak is nevezett a politikus – nincs szüksége New York államnak.

Borítófotó: PuzzlePix / Alancotton, Dreamstime

Ezek is érdekelhetnek

További híreink