Amerika tovább dagad

Hírek
A legnagyobb, kifejezetten az egészségügyet támogató amerikai alapítvány százmilliókkal próbál gátat szabni az elhízás problémájának, de úgy tűnik szélmalomharcot vívnak.  

Az apja ugyan a steril kötszerek első sorozatgyártásával óriási mérföldkövet tett le az orvoslás területén, ám mégis az ifj. Robert Wood Johnson (1893-1968) volt az, aki a jól menő családi vállalkozást a Johnson & Johnson-t világcéggé tette. A nevét viselő alapítvány megalakításáról a végrendeletében rendelkezett. Miután a sajtóban kiderült a hír, hogy a szervezet nem kevesebb mint 1,2 milliárd dolláros felajánlásból fog létrejönni, még egy tolvaj is betört a leendő székhelyre, ám az összegből a New Brunswick-i kertes házban egy centet sem talált.

Az 1972-ben megalakult szervezet szinte indulása óta támogatja az ápolók munkáját és az orvostudományi kutatásokat, de például abban is segítettek, hogy minél több testi és szellemi fogyatékos jusson szakszerű fogászati kezeléshez, illetve harcoltak a csecsemőhalandóság ellen is. A kiterjedt működésüknek hála az évek során még néhány ellenséget is szereztek maguknak, például az éttermi üzletág egyik washingtoni lobbi szervezete az Amerikai Ital Társaság (American Beverage Institute) képében, akik szerint az alkoholfogyasztást feltérképező támogatott felméréseik téves, túlzó adatokkal dolgoznak, a szeszes italok népszerűségét romboló törekvéseik pedig károsak a gazdaságra.

Az alapítvány kutatásainak és a felvilágosító programjainak komoly szerepük van abban, hogy az elmúlt években a tinédzserkori dohányzás több mint a felére esett vissza a tengerentúlon, ám vannak területek, ahol képtelenek hasonló sikereket aratni. Az évente mintegy 400 millió dollárt szétosztó szervezetnél az elhízás elleni küzdelem hiába számít az egyik legfőbb prioritásnak, a kampányaik süket fülekre találnak. Egy tavalyi felmérés szerint a tengerentúlon a felnőttek 40 százaléka, a fiataloknak pedig a 19 számít túlsúlyosnak. Az előbbi adat még soha nem volt ilyen magas. Pedig 2010-ben még a kormányzat is indított egy külön programot Healthy People 2020 (Egészséges Emberek 2020) címen. Az ügyre költött dollárokat azonban mintha csak egy kútba dobták volna.

Borítókép: activelifemovement.org

Ezek is érdekelhetnek

További híreink