A 2024-es év talán legfontosabb gazdasági kérdése, hogy mekkora GDP-növekedés lesz Magyarországon. A bővülésre ki van éhezve az ország, 2023 ugyanis jó esetben is csak stagnálást hozott, rossz esetben enyhre recessziót, vagyis csökkenést.
Az idén viszont egyértelműen növekedést vár mindenki, igaz, a különböző prognózisok érzéklehető szórást mutatnak. A kezdőlökést a legutóbbi GDP-adat adta meg: Magyarország bruttó hazai terméke 2023 harmadik negyedévében a kiigazított adatok szerint az előző év azonos időszakához képest ugyan 0,3 százalékkal csökkent, de negyedéves bázison már 0,9 százalékkal emelkedett. Ami egyúttal azt jelentette, hogy egy év után véget ért a gazdasági kibocsátás esése.
Jobban nőtt a gazdaság Magyarországon, mint bárhol Európában
De az is megállapítható volt, hogy nem pusztán sikerült, hanem jól sikerült kievickélni a recesszióból. Hiszen a negyedéves alapú hazai növekedés az uniós átlagot (plusz 0,1 százalék) érdemben meghaladta. Igaz, az éves volumenváltozás elmaradt tőle (itt az uniós adat az első becslés szerint plusz 0,1 százalék volt).
Mindenesetre a kormányzat már akkor felhívta rá a figyelmet, hogy a magyar növekedés az egyik legjobbnak mondható az Európai Unióban. A negyedéves alapú adatok szerint
az ír (mínusz 1,8 százalék),
az osztrák (mínusz 0,6 százalék),
a cseh (mínusz 0,3 százalék),
az észt (mínusz 0,2 százalék),
a portugál (mínusz 0,2 százalék),
a német (mínusz 0,1 százalék),
a litván (mínusz 0,1 százalék),
a francia (plusz 0,1 százalék),
a spanyol (plusz 0,3 százalék),
a belga (plusz 0,5 százalék)
és a lett (plusz 0,6 százalék)
gazdaság teljesítménye is látványosan mögötte maradt a magyarországitól. Ha pedig minden igaz, ez a különbség és a magyar előny 2024 egészében is megmarad.
Mekkora lesz a magyar gazdaság növekedése 2024-ben?
A kabinet természetesen kitette az asztalra a számait és a legfrissebb közlés szerint az idén 3,6-4 százalék lehet a GDP-plusz.
Fotó: Kallus György