Álomhatárt lépett át a Tesla

Hírek Figyelo.hu
Sorban a hatodik negyedévben is növelni tudta termelését és értékesítését a Tesla, amely a 2022-ben belépő grünheidei és texasi Gigafactoryjánal köszönhetően folytatja a rekordok halmozását.

Sorban a hatodik negyedévben is növelni tudta termelését és értékesítését a Tesla, az amerikai autógyártó a tavalyi évzáró három hónapban 308,3 ezer elektromos autót adott át megrendelőinek, messze meghaladva a 263 ezernél leragadó elemzői konszenzust. A 2019-es hasonló időszaknál 70 százalékkal több járművet szállítottak le, míg a tavalyi harmadik negyedévit majd 30 százalékkal teljesítették túl – olvasható a VG cikkében.

A 2020-es értékesítést pedig 87 százalékkal lőtték felül, összesen 936,2 ezer villanyautót eladva.

A kínai gyártás felpörgetésének köszönhető elsősorban az új rekord, igaz, az Ázsiát és Európát kiszolgáló sanghaji Gigafactory környéké s akadnak minőségi anomáliák, elég az elmúlt időszak visszahívásaira gondolni.

A Tesla rekord egyik fő indoka az volt, hogy a társaság még akkor is folyamatosan rendelt alkatrészt csipgyártó partnereitől, amikor a pandémia első hullámában a szektortársai a termelésük leállítására vagy radikális csökkentésére hivatkozva mérsékelték az igényeiket. Kétség sem fér hozzá, hogy a sorozat idén is folytatódik, hiszen amint a Tesla megkapja a hiányzó környezetvédelmi engedélyt a Berlin melletti kulcsrakész grünheidei gyárához, akkor ott is heteken belül beindulhat a termelés, igaz, az évi félmillió darabos kapacitás eléréséhez lesz szükség némi időre.

A haszonjárművek gyártásának központjaként szolgáló texasi új Gigafactory is elstartolhat még az idén,

míg Sanghajban is bővítik az üzem kapacitását. Elon Musk alapító-vezérigazgató szerint a legalább 50 százalékos éves bővülés egy darabig fenntartható. Elemzők az idei évre 1,3 millió darab körüli értékesítésre kalibrálják a Teslát.

A gazdasági lap korábban írt arról is, hogy Musk recesszióra számít a közeljövőben. Ugyanakkor azt a milliárdos is elismeri, hogy a makroökonómiai folyamatok előrejelzése komoly kihívás, de a zsigereiben azt érzi, hogy 2022 tavaszán vagy nyarán, de legkésőbb 2023-ban következik a gazdasági visszaesés.

Az üzletembernek mostanában amúgy is számos problémája akadt, így például a Tesla több százezer autót volt kénytelen visszahívni az Egyesült Államokban és Kínában is, de a SpaceX kapcsán is érték kritikák, mondván annak műholdjai majdnem karamboloztak a kínai űrállomással. Nem csoda, hogy a hónap elején azt fontolgatta, hogy otthagyja munkahelyeit és főállású influenszernek áll.

Elon Muskot kétszeresen választották az év emberének

(Borítókép: MTI//EPA/Tesla)