Állami szexesketőket Spanyolországba!

Hírek
A hírek szerint a svédek után a spanyolok fognak elsőként túllőni a célon a nemi erőszakról szóló törvényükkel. Megpróbáltuk elképzelni, hogyan is nézhetne ki a spanyol szocialisták legújabb agymenése a gyakorlatban.  

A brit Guardian cikke szerint a spanyol szocialista kormány egyértelmű szóbeli hozzájáruláshoz kötné a szexuális aktust. A törvény alapján csak “csak az igen jelent igent”, tehát a hallgatás a nemmel egyenlő. Így egy aktus előtti “igen” nélkül már nemi erőszakról beszélhetünk.

Némileg persze összezavarhatják az embert az egymásnak ellentmondó információk, ugyanis egy, a törvény kidolgozásában segédkező jogi professzor úgy nyilatkozott, a beleegyezésnek nem kell feltétlenül verbálisnak lennie, a testbeszéd is jelezheti az egyetértést.

Csakhogy Carmen Calvo Poyato miniszterelnök-helyettes és egyenlőségi miniszter a készülő törvényről azt mondta: “ha egy nő nem mond egyértelműen igent, akkor minden más nemnek számít”. Persze ezzel legalább kizárta annak a lehetőségét, hogy páros erőszakról beszéljünk. Ha például a törvény a férfiakra is vonatkozna, abból komoly bajok lehetnének, hiszen abban az esetben az is előfordulhat, hogy egyik fél se mondja ki előtte az “igent”, amit valaki értelmezhetne úgy is, hogy mindkét fél erőszakot tett a másikon.

Az viszont továbbra is kérdés marad, hogyan akarják végrehajtani ezt az abszurd törvényt a spanyol szocialisták. Nekünk persze erre is van javaslatunk. Ha már Spanyolországban a “boldogító igen” új értelmet nyer ezzel a törvénnyel, akkor bele lehetne foglalni azt is, hogy az anyakönyvvezetők ezentúl ne csak a polgári esküvőn eskessenek, hanem az aktusok előtt is a hálószobában, vagy egyéb helyeken.

“Penelope! Kívánsz-e egy szenvedélyes szeretkezésben, vagy egy egyszeri, tartalmatlan aktusban részt venni Antonioval? – Igen” – valahogy így nézne ki a dolog formális része, aztán mehet minden szokás szerint. Persze egy autó hátsó ülésén ez nehezebben kivitelezhető, de hát a progresszív szocialista kormányzat majd kitalál erre is valamit…

Ezek is érdekelhetnek

További híreink