Veiszer Alinda a balliberális, SZDSZ holdudvar kedvenc riportere, petícióik hű támogatója, olykor aláírója. Köves Slomó meg az a rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője, aki új alapokra és szellemiségre helyezte a zsidó közösségépítést, és ezt konzekvensen képviseli is. Van humora, könnyed, és jól kommunikál. Ezt a balliberális, évtizedeken keresztül minden politikai kérdésben befolyással bíró értelmiség se lenyelni, se kiköpni nem tudja. Hogy a vallásukat mennyire gyakorolják ezek az emberek, az nem ismert, ha gyakorolnák, valószínűleg nagyobb tisztelettel állnának egy egyházi vezetőhöz.
A beszélgetés két áramban folyt. Veiszer Alinda az öltözőben hagyta azt a smúzolást, amit az elvbarátainak szokott tartogatni, és a bírónő szerepét osztotta magára. Köves Slomó meg higgadtan, észérvekkel válaszolt minden kérdésre, már ha nem vágott közbe időnként kissé hisztérikus, emelt hangú kérdésekkel, számonkérésekkel a riporter.
A beszélgetés első felének legmarkánsabb dilemmája az volt, hogy együttműködhet-e egy rabbi a Fidesz-szel. Ennek illusztrálására idézte Veiszer Alinda a korábban is és ma is marginális Fidesz-es képviselők antiszemita nyilatkozatait. Köves Slomó elmondta, hogy ezek a vélemények vállalhatatlanok, de nem lehet egy pártot leírni néhány tagjának a gondolataival. Az számára sokkal meghatározóbb, hogy a kormány milyen kapcsolatot ápol Izraellel, ami a Fidesz esetében kifogástalan. Veiszer Alinda ezzel nem értett egyet, ki ugyan nem mondta, lehet, hogy eszébe sem jutott, de a bűnösség egyetemessége és kollektivizálása mellett érvelt, hiszen ebben a szellemi közegben szocializálódott.
Pont ezért gondolja azt, hogy neki joga van megmondani egy rabbinak, hogy együtt kell-e működnie a regnáló hatalommal vagy sem. A hozzá hasonlóan nyilatkozó balliberális értelmiségi megmondók ott tévednek nagyot, amikor nem hajlandók szembenézni azzal a valósággal, amelyet a szavazópolgárok kinyilvánítanak a fülkékben, és ciklusokon keresztül hatalomban tartanak egy kormányt, mert elégedettek vele. Nem kell egy kormánnyal együttműködni évtizedeken keresztül? A rabbinak ott kellene csendben imádkoznia a pusztuló zsinagógában, ahelyett, hogy megragadna minden lehetőséget egyházközsége gyarapítására? Azért mert Veiszer Alinda gyűlöli a polgári kormányt? Ez nem elvtelenség meg gerinctelenség, ahogy ezt láttatni szeretné a Veiszer Alinda által képviselt értelmiség, hanem az élet és a valóság tisztelete. Ha nincs igény a forradalmamra, akkor lehet, hogy bennem van a hiba. Köves Slomó viszont képes árnyaltan szétválasztani a valóság sokszínű szövetét, el is mondja többször, hogy nem fekete-fehér helyzetekről van szó.
"Mi vezet a gyűlölettől a tragédiáig, mit lehet tenni ezek ellen?", ez volt a másik fontos kérdéskör. Veiszer Alinda szavaiból az derült ki, hogy ő maga úgy érzi, hogy a korábban idézett antiszemita kijelentések és gyűlülködés miatt fennáll a tragédia veszélye. Köves Slomó meg azt mondta, most nincsenek olyasfajta érdekellentétek a magyar társadalomban, ami kiválthatna egy újabb népirtást. Ellenben azt kiemelte a rabbi, hogy ma, Magyarországon vannak olyan társadalmi érdekek, amelyek össze tudják kötni Izraellel, és ezzel el lehet érni azt, hogy „egy világhatalom erősebben jelenjen meg a magyar köztudatban, és a magyar emberek fejében is közvetett módon átalakuljon, és az antiszemitizmus és a gyűlölet ellen is tegyünk. „
A Soros-plakátok is szóba kerültek. Itt megint pillanatok alatt világossá vált, hogy a riporternő a gyűlölködést látó egydimenziós világképénél mennyivel árnyaltabban képes beszélni a rabbi, aki elmondta, hogy nem ért ugyan egyet a plakátokkal, de nem tartja antiszemita kampánynak, és kár is lenne beleerőltetni. Hozzátette, nekik, zsidóknak is érdekük kilépni abból, hogy a magyar zsidóság a közbeszédben kizárólag a Holokauszt és az antiszemitizmus kontextusában jelenjen meg a magyar közéleti diskurzusban. De ez egyébként az össztársadalomnak is érdeke.
Veiszer Alinda kezdeti arroganciáját lassan felváltotta egy különös sértődöttség, testbeszéde végig arról árulkodott, iszonyatos erőfeszítéseket kell tennie, hogy párbeszédben tudjon maradni a higgadt Köves Slomóval. Továbbra is azt hajtogatta, hogy minden egyes antiszemita kijelentést ki kellene kérni, és semmilyen szövetséget nem lehetne kötni olyan pártokkal, amelyekben ezek a hangok megjelennek. Köves Slomó megintcsak igyekezett a valóság medrében tartani a beszélgetést, és elmondani, hogy a világon nincsen olyan párt, amelyiknek ne lenne olyan tagja, akinek ne lettek volna vállalhatlan, antiszemita mondatai. Aztán azt is nagyon világosan elmagyarázta, hogy a véges számú médiamegjelenéseiben mérlegelnie kell, miről akar beszélni, mert amiről beszél, azzal kötik össze a személyét. Aztán robban a bomba, mert Köves Slomó elmondta, az ő zsidó indentitását nem az emlékezetpolitika, meg az antiszemitizmus elleni küzdelem határozza meg, hanem a háromezer éves szellemi örökség, amit a mindennapjaiban megél és tanít.
Alinda hajthatatlan, képtelen a korlátait egy pillanatra is átlépni, és megkéri Köves Slomót, hogy meséljen arról, hogy őt mennyit inzultálták. A rabbi elmondta, hogy idehaza őt soha sem inzultálta fizkailag senki, a Franciaországban töltött évei alatt viszont megtörtént, hogy megverték, leköpték az utcán. Magyarországon hálistennek ilyen nem volt, így fogalmazott. Meglátása szerint az antiszemita megnyilvánulásoknak hullámai vannak, azt mondta, 2006 és 2009 között nem telt el úgy egy nap, hogy ne kiáltotta volna valaki utána Magyarország a magyaroké. Egészen világosan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy "az antiszemitizmus a legtöbbekben a sértett protestálást váltja ki, pedig legalább ilyen fontos, hogy a közvélemény megismerje és meglássa, és párbeszédet folytasson a zsidósággal, pozitív emberközeli példálkat lásson, és ne „egy mumust, aki egy magaslatról sértődött szöveget nyom be a közbeszédbe."
Sokat tanított tegnap este a rabbi, nekem mindenképpen. Vajon Veiszer Alindának mennyit?
