Alig csökkent a Hugo Boss forgalma

Hírek MTI

Az elemzők által vártnál kevésbé csökkent a Hugo Boss ruházati és divatcikk kereskedő vállalat negyedéves forgalma, ugyanakkor nagyobb lett a működési vesztesége.

A cég kedden azt közölte, hogy

a március végével záródott három hónapban forgalma 17 százalékkal, 555 millió euróra csökkent,

ami jobb adat a szakértői várakozások átlagában szerepelt 548 millió eurónál.

A cég kamat- és adófizetés előtti eredménye (EBIT) 14 millió euró mínusz lett, nagyobb a várt 6 millió euró veszteségnél.

A Hugo Boss azzal számol, hogy a folyó negyedévben értékesítése az első negyedévit jóval meghaladó mértekben, 50 százalékkal zuhanhat, majd a harmadik negyedévben fokozatosan javul a helyzet, a második fél évben összességben már nő az eladása és nyereség is termelődik.

.

Borítókép: Manökent fényképez a közönség tagja az Hugo Boss divatház kollekciójának bemutatóján Berlinben 2017. szeptember 2-án. (MTI/EPA/Felipe Trueba)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink