Album a Pallas Athéné-alapítványok sikertörténetéről

Hírek Tóth Balázs
Saját tevékenységét is szimbolizáló, ikonikus helyszínen mutatta be a TUDOMÁNY és KÖZÖSSÉG – ÉRTÉKTEREMTÉS, ÉRTÉKMEGŐRZÉS című albumot a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány. A Budai Várban lévő, Úri utca 72. szám alatti műemléket a jegybank és alapítványa mentette meg a pusztulástól. Azóta itt működik az általa, valamint a Neumann János Egyetem által létrehozott Budapest Centre For Long-term Sustainability (BC4LS) Intézet, amely egyben a társadalmi felelősségvállalás egyik jelképének is tekinthető.

2014-ben hozták létre a Magyar Nemzeti Bank alapítványait, ezt követően hat egymástól független Pallas Athéné-alapítvány kezdte meg tevékenységét az oktatás, a tudomány és a kultúra területén. Később 2019 decemberében a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány vette át az előd intézmények feladatait. Az általuk végzett munka eredményeit nemcsak a romokból újjávarázsolt, majd a tudomány és a kultúra központjává tett emblematikus épületek jelzik, hanem több mint 1600 oktatási, kutatási és tudományos támogatási projekt is. Ezek között fontos nemzetközi konferenciákat, geopolitikai kutatásokat, különböző ösztöndíjasok és közel 400 hallgató posztgraduális képzésének támogatását említhetjük.

Az exkluzív kivitelű alapítványi album hét fejezetre bontva mutatja be a PADME és a jogelőd alapítványok által végzett értékteremtő, értékmegőrző, tudásösztönző és közösségépítő tevékenységet. Többek között érdekes dokumentumértékű összeállítás olvasható az alapítvány által megmentett, magas színvonalon felújított és új funkcióval felruházott épületek történetéről, a tervezői-építészeti kihívásaikról.

Külön fejezetet kapott az albumban a könyvkiadás is. Cseh Katinka, a Pallas Athéné Könyvkiadó ügyvezetője az eseményen elmondta: négy nagy tématerületükről – a közgazdaságtan-pénzügy, a geopolitika, a menedzsment, a fenntartható fejlődés – hozzák el az akadémiai-egyetemi hátterű külföldi tudományos bestsellereket a magyar olvasóknak. 2017. szeptemberi megalakulásuk óta 140 kötetet jelentettek meg, mindegyikről könyvbemutatót is tartottak.

A könyvbemutatón részt vettek a PADME vezetői is. Bánkuty Tamás igazgató kiemelte: termőre fordultak a szellemi beruházásaik, ezeket a projektjeiket csupán megőrizni, működtetni kell, és a visszajelzéseket beépítve továbbfejleszteni, de az innováció, az új kezdeményezések támogatása továbbra is a legfontosabb feladat lesz. Jelezte: „mint mindig, 2021-ben is kizárólag az alapításkori vagyon hozamaiból láttuk el tevékenységünket, teljesítve az alapítványi vagyon megőrzésével kapcsolatos küldetésünket is.”

Csizmadia Norbert, az alapítvány elnöke ehhez hozzátette: „azt remélem, hogy az eddigi munkát, sikereinket tovább folytatva, a támogatott tehetségekre, a fiatalabb generációra támaszkodva minél több értéket tudunk teremteni nemcsak Magyarország, hanem az egész világ számára.”

Borítókép: Pallas Athéné Könyvkiadó

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink