Aktív szerepet vállalna a bankszektor a válságkezelésben

Hírek Figyelo.hu

A bankszektor aktív szerepet kíván vállalni a gazdaság újraindításában, és elfogadja a válságkezelésben eddig rá rótt terheket, noha így a gazdasági élet szereplői közül most rá esik a legnagyobb rész – erről is beszélt Becsei András a Világgazdaságnak adott interjújában. A Magyar Bankszövetség elnöke szerint az a tény, hogy az új, 55 milliárd forintos extra terhet a következő öt évben a bankok vissza tudják igényelni, jelzi, hogy a kormány is aktívan számít a magyarországi bankszektorra a válság kezelésében és azt követően a gazdaság újraindításában.

A már beharangozott kormányzati és jegybanki programok, így

  • az NHP újraindítása,
  • az állami kedvezményes hitelprogramok,
  • a garanciatámogatás, valamint
  • a jegybank által nyújtott likviditásnövelés

egyszerre támogathatja, hogy a kereskedelmi bankok észszerű kockázatvállalással tovább tudják erősíteni a nemzetgazdaságot, és szélesebb körben lehessenek elérhetők a működés fenntartását és újraindítását segítő források – vélekedett Becsei András.

.

Borítókép: Becsei András, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója és a Magyar Bankszövetség elnöke. (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink