A csapadékos, hűvös tavasz és az esős nyárelő miatt a búza aratása is csak a következő napokban indulhat el, míg az árpa esetében néhány helyen már be is fejeződtek a munkák – derül ki az Agrárszektor tájékoztatásából. Egyelőre tehát csak az árpáról lehet biztosat mondani. „Az árpa országosan nagyon jónak ígérkezik, az Alföldön, Békés megyében például Gyomaendrőd, Kőrösladány környékén már be is fejezték az aratást. Ott 6,5 tonna körüli átlagokról számoltak be a termelők, amely nem kiugró, de azért jó eredménynek számít” – mondta el az Agrárszektornak Raskó György agrárközgazdász. A szakember kiemelte: A Jászságban szintén 6-7 tonna között van a hektáronkénti átlag. „Alacsony ugyanakkor a termés fajsúlya, amely némi problémát jelent, a mennyiség viszont az átlagosnál több – tette hozzá, megjegyezve. A Közép-Dunántúlon még jobb eredmények születtek, 8 tonna körül van az árpa hektáronkénti hozama.
Hagyományosan Péter és Pál napján, vagyis június 29-én kezdődik az aratás, de mivel az időjárás már régóta nem követi a hagyományokat, ezért nincs kőbe vésve ez a dátum sem.
Az alacsony fajsúly miatt azonban Raskó úgy véli, hogy a vevők válogatni fognak a felkínált tételek között. Ezzel együtt jó hír, hogy a termés bőségesnek ígérkezik, országosan mintegy 1,3-1,5 millió tonna körül alakulhat az idei termés. A búza esetében elsősorban az időjárás miatt némileg késik az aratás a hagyományos időponthoz képest, ez a csúszás ugyanakkor nem jelentős.
A próbavágások egyelőre 7 tonna körüli hektáronkénti mennyiségről tanúskodnak, amelyből messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni. Sokkal inkább árulkodó az állomány látványa, amely viszont optimizmusra ad okot. Búzából nagyon jó termés lesz, az utóbbi évek átlagát biztosan messze meghaladja. Nem hiszem, hogy nagyot tévednék, ha azt mondom, hogy valahol hatmillió tonna körül lesz az ország búzatermése idén. A korábbi várakozásokkal ellentétben a mélyponton lévő árak lassan elkezdtek felfelé kúszni, és várhatóan ez tovább tarthat még az év hátralévő részében – véli az agrárközgazdász, aki szerint ezért mindenki, aki tud tárolni, akkor jár el helyesen, ha kivár a termés értékesítésével.
Borítókép: Zalai Hírlap/Katona Tibor