A hazai menedzserek sokkal kisebb és kevésbé bátor célokat tűznek ki, pedig nem kevésbé kompetensek, mint az azonos pozícióban levő nemzetközi társaik – tapasztalta az utóbbi tizenöt évben Komócsin Laura magyar és külföldi vezetők coachaként. A szakember szerette volna, ha a meglátásait egy kutatás is alátámasztja, így nemzetközi felmérést indított a témában. Közel ezer válasz alapján beigazolódott, hogy a magyarok általában lassabban hoznak döntést, halogatják a nehezebb feladatokat, inkább megtartják maguknak a véleményüket, igyekeznek úgy viselkedni, ahogy elvárják tőlük, és nehezebben ismerkednek új emberekkel. Ami pedig leginkább lehúzza az átlagunkat, az a diákok és a tanárok önbizalomhiánya. A nemzetközi átlaghoz képest a magyarok sokkal több pozitív visszajelzést szeretnének kapni, de ez a vágy a diákok és a tanárok esetében még szélsőségesebb, ami a bizonytalanságukra mutat rá.
Mi hiányzik a leginkább a rendszerből, ami elősegítené az önbizalmunk erősödését?
Ha túllépnénk a fejünkben élő sztereotípiákon. Coacholtam egyszer egy osztrák cégnél dolgozó magyar hölgyet, illetve egy német cégben felsővezető magyar urat. A közös az volt bennük, hogy bár minden képességük adott volt, egyikük sem hitte el, hogy alkalmas lenne a felszabadulóban lévő vezérigazgatói poszt betöltésére. Mindketten biztosak voltak benne, hogy az ideális utód csak osztrák, illetve német (és természetesen férfi) lehet. Nem feltételezték, hogy esélyesek, hogy az ő pályázatuk is lehet ugyanolyan értékes, mint másoké. Szerencsére a coaching-folyamat során sikerült eljuttatni őket addig, hogy pályázzanak az állásra, mert mindketten elnyerték a pozíciót.
Ezek a bizonytalanul induló vezetők, ha megkapják az álomállást, hogyan működnek az új szerepükben?
Az első néhány hónapban kérik a coach támogatását. Három-öt hónap alatt azonban kibontják a szárnyaikat, és onnantól elhiszik, hogy alkalmasak, általában az idő is ezt igazolja. A hölgy, akit említettem, ötödik éve vezeti sikeresen azt az osztrák céget.
Ha körülnézünk, nagyon sok magabiztos fellépésű vezetőt láthatunk – ez lehet, hogy csak egy maszk?
Abszolút. Ezt mutatja kifelé, mert erre tanult rá, ezt várják el tőle, és nem is meri megmutatni, ha valamiben bizonytalan. Miközben az a tapasztalat, hogy az a vezető, aki időnként felvállalja az esetlenségét, erősebben jön ki a helyzetből, és a kollégák lojalitása is nőni fog irányába. Utólag minden vezető, aki járt ebben a cipőben, azt jelezte nekem vissza, hogy megérte megmutatni, felvállalni egy hibáját, egy problémáját, amelyben elakadt, és a csapata segítségét kérni. Együtt kitalálni, hogyan másszunk ki egy gödörből a legtöbb esetben megerősíti a kollegák közötti összetartást.
Napjainkban, amikor a coachingra minden munkahelyen fokozott szükség lenne, pont ez az, amit lehúznak a kiadások listájáról, spórolás címén.
A képzésre és a marketingre válság-szituációban mindig kevesebbet költenek a cégek. De való igaz, hogy például a leépítések kapcsán mind a dolgozóknak, mind a vezetőknek szükséges lehet a támogatás. Meg tudnak rogyni a leépítések lebonyolításától a vezetők is, még akkor is, ha kifelé nem mutatják, de belülről komolyan emészti őket a kérdés. Konkrétan előfordult a pályám során, hogy egy coacheem megvált egy beosztottjától, aki öngyilkos lett – emellett egy vezető sem tud elmenni önmarcangolás nélkül. Mi lett volna, ha nem őt választja, tudhatta-e, hogy ennyire labilis pszichésen, mit tehetett volna másképp…? A coaching abban is segíthet, hogy behozzunk a leépítés előtt egy új perspektívát. Mi a cél? A profitábilitás. A 25 százalékos leépítés helyett lehetne 10 százalékos, és esetleg más terület átalakításával kijönne a matek, miközben megmenthetnénk állásokat…?
A kutatás során kiugróan önbizalomhiányosnak bizonyultak a magyar tanárok és diákok. Miért?
Önbizalomfejlesztő teamcoachingot tartottam egy 14 évesekből álló osztályban, és a pozitív pletyka nevű játékot játszottuk. Ez arról szól, hogy kiülnek a gyerekek egyesével, háttal az osztálynak, és a többiek csak pozitívumokat mondhatnak az adott társukról. Ezen általában mindenki a könnyekig meghatódik. Az egyik fiú úgy állt fel, hogy ő most öt perc alatt több pozitív visszajelzést kapott, mint 14 év alatt a szüleitől. Egy diákra három kör hathat: a család, a tanárai és kamasz korától a kortársai. Ha ez a három társaság nem emeli ki a diák értékeit, nem mutat rá arra, amiben tehetséges, amire büszke lehet, akkor nyilván elbizonytalanodik, és kevésre tartja önmagát. Nagyon fontos lenne, hogy fiatal korunktól kezdve kapjunk elegendő pozitív visszajelzést a környezetünktől. És az is, hogy ha teljesítünk egy célt – legyen ez bármi –, álljunk meg ünnepelni.
Mióta tart önbizalomerősítő programokat?
Tavaly év végén könyvet írtam, és az egyik fejezet önbizalomnövelő gyakorlatait szerettem volna élesben letesztelni, hogy valóban működnek-e. Összehívtam az egyetemista gyakornokaimat, kipróbáltuk ezt a félnapos programot, működött. Rá egy hétre a Sberbank bejelentette, hogy bezárja a magyar leányvállalatát. Ráírtam a bank HR-esére, hogy gondolom, nem jönne rosszul egy önbizalomnövelő csoportos coachingfoglalkozás a board tagjainak, mert tudom milyen nehéz utcára kerülni, főleg úgy, hogy tőlük függetlenek a történések. Vállaltam, hogy pro bono megtartom nekik, el is jöttek. Volt, aki egy hét múlva felhívott, hogy a program hatására remekül szerepelt egy állásinterjún, más, hogy már felvették egy új munkahelyre. Aztán közeledett az érettségi előtti pánikhangulat, úgyhogy gondoltam, tartok érettségire készülőknek is egy Önbizalomnöveldét, ahol bebizonyosodott, hogy ennek a korosztálynak is mennyire fontosak ezek a gyakorlatok. Azon kaptam magam, hogy már minden hónapra be kell iktatnom ezt a típusú coachingot, mert jönnek az újabb apropók, újabb célcsoportok, akiknek szüksége van rá. Az önbizalom erősítése egyértelműen hatással lenne az ország GDP-jére, hiszen befolyásolja azt, hogy valaki megtalálja-e, miben jó, el mer-e indítani egy vállalkozást, kimerészkedik-e a cégével a külföldi piacra, de az ország összboldogsági szintjét is emelni tudná.
Egyedül viszont nehéz megváltani a világot, még ha „csak” az önbizalomhiányos magyarokról van is szó.
Ezért döntöttem el, hogy társakat keresek a programhoz. Kiposztoltam a terveimet, és három nap alatt százan jelentkeztek, hogy önkéntes alapon segítenek. Most képzem ki ezeket az önbizalom-nagyköveteket – akik javarészt coachok –, és október 15-től indul a program a különböző megyékben, a különböző célcsoportok (kismamák, iskolások, cukorbetegek, gyengénlátók, kisebbségek képviselői, túlsúlyosok, szenvedélybetegek, beszédhibával küzdők…) körében. Az egyéni és a csoportos coachingot is teljesen ingyenesen végezzük azok számára, akik jelentkeznek, és kitöltik a tesztet. Akik súlyosan önbizalomhiányosnak bizonyulnak a kérdőív alapján, azoknak javasoljuk az egyéni coachingot, akik pedig enyhébb mértékben, nekik a csoportosat. Három éven belül szeretnénk, hogy a magyarok önbizalma elérje a nemzetközi átlagot, ez a cél – akkor mérnénk vissza a kutatást.
Október 15-től él az önbizalomnövelde.hu oldal, ahol bővebb információt kaphatnak az érdeklődők.
Ha egy osztály, csoport szeretne jelentkezni, akkor itt már meg is teheti.
Kiemelt kép: PuzzlePix/Shutterstock
