A világháborúk áldozataival viccel a 444

Hírek
A Soros-blog, a hazai haladók kissé recsegő motorja ezúttal egy emlékművet vett célba. A mementót a világháborúk áldozatainak emlékére adták át a minap a XIII. kerületben.

A humorosnak szánt ellenzéki hírportál ismét nagyot ment. Ezúttal a Csángó utcai lakótelepen felállított emlékművel akadtak problémáik. Az alkotást Blaskó János szobrászművész készítette, és Tóth József polgármester, valamint Hazuga Károly nyugállományú tábornok adta át.

A kormányellenes brigád szerint semmit nem lehet belelátni az emlékműbe, ezért az olvasóiktól kérnek, idézem „szellemes”ötleteket, hogy mit ábrázolhat a szobor.

Úgy gondolom, hogy aki a két világégés katonai és civil áldozatainak emlékére emelt szoborhoz szellemes magyarázatot vár, ott valami nincs rendben. Amikor az országért elhunyt gyermekek, asszonyok és férfiak a szellemeskedés tárgyai, azt nem tudjuk elfogadni a magukat haladóknak vélő sorosista bloggerektől. 

A három négyesnek köztéri szobrok elemzése helyett inkább magukban kéne keresni a választ. Hátha meg tudnák magyarázni, persze csak úgy szellemesen, hogy néha mit éreznek, s mit képzelnek magukról?

Ők az emlékművet nem értik, mi meg őket nem.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink